
Fotó: Biró István
Livia Drãgoi múzeumigazgató tegnap elmondta, idén nemcsak a pénteken kezdődő tíznapos fesztivál rendezvényein gyűjtik az adományokat, hanem helyi üzletembereket is felkeresnek. A kampány tegnap két kiállítással indult: Feleki István fotóművész a Bánffy-palota leromlott állagát mutatja be munkáin, A Palota – ma címmel, a másik tárlaton pedig több művész hatvan felvétele tekinthető meg a város emlékműveiről, utcáiról, tereiről és lakóiról.
Kolozsvár egyik leghíresebb barokk épülete igencsak rászorul a restaurálásra. Termei egy részét nem lehet kiállításokra használni, és a külső falak is leromlott állapotban vannak. A múzeum vezetősége teljes restaurálást tervez, amely összesen 10 millió euróba kerül – jelentette ki Livia Drãgoi, aki szerint ekkora összeget képtelenség egyik napról a másikra előteremteni, és a javítás is hosszú évekbe telik. Egyelőre elkészítették a szükséges megvalósíthatósági tanulmányt, amelyre a megyei önkormányzat – az épület tulajdonosa – 165 ezer lejt fordított 2005-ben. A munkálatok műszaki tervének költségeire 1245 millió lejes összeget különítettek el, amelynek nagy részét már átutalták, a hátramaradt 700 ezer lejes összeget pedig még az idén a múzeum rendelkezésére bocsátják.
A teljes felújítás befejeztével a Bánffy-palota eredeti pompájában tündököl majd. Az alagsori, használaton kívüli helyiségekben egy 200 személyt befogadó multifunkcionális, valamint egy 50 férőhelyes termet rendeznek be, továbbá kávézót. Az adminisztrációs osztályt és a laboratóriumokat a földszintről a 2005-ben felújított tetőtérbe költöztetik, helyüket kiállítótermek veszik át. Az intézményt korszerű szellőző- és riasztóberendezéssel látják el, majd a külső felújítás következik. Az igazgató a helyi hatóságokon, a civil és üzleti szférán kívül a kulturális minisztériumtól is támogatást remél, és a megyei tanáccsal közösen uniós forrásokra pályázna.
A Művészeti Múzeum tavaly 30 ezer dolláros támogatást kapott az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségétől a Bánffy-palota erkélyének rendbetételére, a munkálatokhoz még ebben az évben hozzálátnak.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.