Hirdetés

Összeesküvés-elméletek a magyar történelemben: Beatrix volt Mátyás gyilkosa? – Horváth Richárd történész előadása Kolozsváron

•  Fotó: Wikipédia

Fotó: Wikipédia

Összeesküvés-elméletek a magyar történelemben – Mátyás gyilkosa: Aragóniai Beatrix? – ezzel a címmel tart előadást Kolozsváron Horváth Richárd magyarországi történész a Korunk Akadémia meghívására.

Krónika

2023. november 13., 16:282023. november 13., 16:28

Amint a Korunk folyóirat szerkesztőségének közleményében szerepel, Horváth Richárd történész előadását

november 21-én, kedden, 18 órától hallgathatják meg az érdeklődők az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében (Jókai/Napoca utca 2. szám).

Hirdetés

A rendezvény házigazdája Kovács Kiss Gyöngy, a Korunk főszerkesztője.

Horváth Richárdnak a Magyar Tudományos Akadémia honlapján is olvasható írása Mesék és sztereotípiák helyett: Mátyás király és uralkodása címmel. Mint a történész írta,

kiemelkedő tehetség volt a 15. századi magyarországi politikusok sorában, de aligha lehetett kedvelt személy a népmesék és mondák igazságos Mátyás királya.

A történész szerint érdemes felülvizsgálni a „törökverő”, valamint a főnemességgel szemben a köznemességre támaszkodó királyról szóló képét is. „Hunyadi Mátyás (1458–1490) személyiségének és korának vizsgálatakor különösen nehéz helyzetben van a korszak kutatója. A királyról szélesebb körben élő elképzelés ugyanis nehezíti a valós kép megrajzolását” – írta Horváth Richárd.

korábban írtuk

Konferencia a szovjet fogságról a felújított szentgyörgyi múzeumban, emlékzarándoklat Erdővidéken és Barcaföldváron
Konferencia a szovjet fogságról a felújított szentgyörgyi múzeumban, emlékzarándoklat Erdővidéken és Barcaföldváron

A második világháborús szovjet fogságról, ezen belül pedig az 1944. őszi, székelyföldi tömeges elhurcolásokról tartanak történészkonferenciát és emlékzarándoklatot november 3-4-én Erdélyben – tájékoztatta az MTI-t a szervező Historikus Egyesület.

korábban írtuk

Ami 1944 őszén történt, az ma is velünk élő történelem – Murádin János történész az Erdélyből elhurcoltakról szóló könyvéről
Ami 1944 őszén történt, az ma is velünk élő történelem – Murádin János történész az Erdélyből elhurcoltakról szóló könyvéről

Hatalmas kollektív traumának tekinthető a Krónikának nyilatkozó Murádin János Kristóf szerint, hogy Erdélyből legkevesebb 20 ezer magyar civil férfit és fiatal fiút hurcoltak el 1944 őszén a Szovjetunióba, a legtöbb esetben sokéves kényszermunkára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

„Mindannyiunkat elkapott a »Csicsikov-láz«”: Gogol-mű bemutatójára készül a kolozsvári színház

A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.

„Mindannyiunkat elkapott a »Csicsikov-láz«”: Gogol-mű bemutatójára készül a kolozsvári színház
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Egy szarvasgázolás bonyodalmai: Fazakas Lehel kisjátékfilmje nyerte a Filmgalopp fődíját

Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.

Egy szarvasgázolás bonyodalmai: Fazakas Lehel kisjátékfilmje nyerte a Filmgalopp fődíját
2026. október 11., vasárnap

Erdélyi, magyar és ízig-vérig európai: Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő a százéves Korunk folyóirat küldetéséről

Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.

Erdélyi, magyar és ízig-vérig európai: Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő a százéves Korunk folyóirat küldetéséről
2026. október 10., szombat

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Lélektani mű az elkerülhetetlen tragédiáról: koprodukciót mutat be a szatmári magyar társulat

Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.

Lélektani mű az elkerülhetetlen tragédiáról: koprodukciót mutat be a szatmári magyar társulat
2026. október 07., szerda

Jubileum a láthatáron: tizedszer költöznek magyar előadások a brassói színházba

Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.

Jubileum a láthatáron: tizedszer költöznek magyar előadások a brassói színházba
2026. október 02., péntek

Otthonkeresés és kultúrák találkozása a vásznon: premierek és filmes találkozások a 26. Filmtettfeszten

Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.

Otthonkeresés és kultúrák találkozása a vásznon: premierek és filmes találkozások a 26. Filmtettfeszten
Hirdetés
2026. szeptember 30., szerda

Színészek saját élettörténetei a színpadon: szokatlan kezdeményezést indított a temesvári társulat

Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.

Színészek saját élettörténetei a színpadon: szokatlan kezdeményezést indított a temesvári társulat
2026. szeptember 29., kedd

Elek apó újra az íróasztalánál mesélhet – Új élmények várják a látogatókat Kisbaconban

Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.

Elek apó újra az íróasztalánál mesélhet – Új élmények várják a látogatókat Kisbaconban
2026. szeptember 28., hétfő

„A színház az otthona volt”. Elhunyt a neves nagyváradi színművész

Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.

„A színház az otthona volt”. Elhunyt a neves nagyváradi színművész
Hirdetés
Hirdetés