Ördögtérgyés találkozó

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Kalotaszegi és mezőségi adatközlők részvételével tartottak néptáncfesztivált Kolozsváron. A november elején Szamosújváron megtartott mezőségi, illetve a november közepén Sepsiszentgyörgyön megrendezett kalotaszegi népzene- és néptánctalálkozó után mindkét tájegység a középpontba került a hét végi kolozsvári seregszemlén. A III. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozónak ebben az évben is a Diákművelődési Ház adott helyet.

2006. december 04., 00:002006. december 04., 00:00

A fesztivált a hetedik születésnapját ünneplő Ördögtérgye Néptáncegyüttes szervezte, az egyetemi hallgatókból verbuválódott – és időről-időre megújuló – csoportot Both József és Both Zsuzsa vezeti. Az együttes nemcsak jó hangulatú próbái miatt híresült el táncházas berkekben, de szellemiségével is. Az „ördögtérgyésség” nemcsak a fellépésekről, esetleg a külföldi turnékra való felkészülésről szól, hanem egyfajta életformát is jelent. A Both-házaspár a tánc szeretetét tanítja a csapatnak – azt, hogy a muzsikát és táncot előbb megélni kell, és csak utána megmutatni másoknak. Talán ennek a szemléletnek köszönhető, hogy az együttes számos barátot, támogatót szerzett az évek során, a fesztiválra idén is sokan eljöttek Székelyföldről, de akár Bécsből is. A gálaműsoron a kalotaszegi és mezőségi adatközlőkön kívül helyi néptáncegyüttesek – a Szarkaláb és a Zurboló – léptek fel, továbbá a szamosújvári Kaláka.
A műsorszámokat – az egyik fénypont a magyarpalatkai zenekar fellépése volt – téli népszokásokhoz kapcsolódó életképek, jelenetek kötötték össze. A találkozót hajnalig tartó mulatság zárta: az aktív néptáncosok mellett meglepően sok régi táncházas részvételével, akik a gálaműsor után már a gyerekek nélkül tértek vissza a diákházba.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra