2007. november 26., 00:002007. november 26., 00:00
Szabó Bencző Kincső és Buta Árpád előadását Kecskés Ávéd Éva kísérte zongorán. 2002 óta november 24-én tartják a magyar operett napját, Szekeres Erzsébet, a Lórántffy Zsuzsanna Egyesület elnöke kezdeményezésére ebből az alkalomból ünnepséget szerveztek. Az egész napos rendezvényt a 125 éve született Kálmán Imre zeneszerző emlékének ajánlották.
A délelőtt az iskolásoké volt, akik számára vetélkedőt szerveztek: Kálmán Imre életével és munkásságával kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk. A feladványokat Balás Mezey Erzsébet zenetanár állította össze. A gyermekeknek többek közt arra kellett válaszolniuk, hol született Kálmán Imre, hol járt iskolába, hogyan kezdte pályafutását, melyek a legnépszerűbb művei, kik voltak a kortársai, milyen vallású volt, illetve miért kellett elmenekülnie a második világháború alatt Magyarországról. Az ifjúsági vetélkedőt konferencia követte, ahol a résztvevők az operett kialakulásáról, a műfaj töretlen népszerűségéről, a legismertebb operettekről és kortárs zeneszerzőkről értekeztek. Kim Imola, Makkai Gyöngyvér és Balás Mezey Erzsébet Kálmán Imrének a zenetörténetben elfoglalt helyéről beszélt. Szó esett arról is, hogy Marosvásárhelyen egykor milyen sikerrel játszották Kálmán Imre műveit: volt olyan évad, amikor a Székely Színház havonta új operettet mutatott be. A szervezők elmondták, a mostani rendezvénnyel hagyományt szeretnének teremteni, hogy legalább a Magyar Operett napján ezekkel a dalokkal kedveskedjenek a közönségnek.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.