Hirdetés

Nyolcadik évadját nyitja a Csíki Játékszín

Musicallel indul az évad Szeredában Jakab Lőrinc • A Hegedűs a háztetőn című musical bemutatójával nyitja meg a Csíki Játékszín a 2006/2007-es évadot. A október 6-ára tervezett előadást a csíkszeredai társulat igazgatója, Parászka Miklós rendezi, aki egyéb újdonságokkal is kecsegteti a színházlátogató közönséget: még az idén, november végén színre viszik a Kövesdy István rendezte Játék Ábrahámról és Izsákról című előadást, szilveszter előtt pedig a Lili bárónő című operettet. Jövőre a pécsi vendégrendezőt, Hargitai Ivánt várják Csíkszeredába, aki Schiller Ármány és szerelem című drámáját rendezi. A fiatal, alig hétéves színház igazgatóját a Hegedűs a háztetőn próbaszünetében kérdeztük: „A darab már a műfaja miatt is nagy kihívást jelent. A musicalt többnyire a szórakoztató színház kategóriájába sorolják, de technikailag s a színészek szempontjából legalábbis – az egyik legnehezebb műfaj. Itt az átlagos színészi teljesítménynél jóval többet kell nyújtaniuk a szereplőknek: énekelniük és táncolniuk kell.” A musical előadási jogát nehezen szerezték meg a szeredaiak a „copyrightot” birtokló amerikai tulajdonosoktól, de némi magyarországi segítséggel végül sikerült. Az intézmény igazgatója nem szívesen beszélt konkrét összegekről, csak annyit árult el, hogy a kialkudott summa sem a szerzői jog tulajdonosai, sem a haszonélvezőket képviselő tárgyalópartnerek számára nem volt „megalázó”. Ezek a kiadások a soron következő évadban nem terhelik túl a hűséges bérletvásárlók házi költségvetését, a szabadárusításban azonban lesznek eltérések az előző évadhoz képest. „A bérleteseink kiváltságos helyzetben voltak, és maradnak: kedvezményes áron látogathatják továbbra is az előadásainkat. Aki pedig jegyet vásárol, az meg fogja érteni, hogy a jelképesnek mondható áremelés nem a színház vezetőségének a hóbortja, hanem az intézmény fenntarthatóságának az egyik eszköze” – bizakodik Parászka a közönség megértésében. A bemutató szereposztásában személyes évfordulókra is tekintettel volt a színház vezetősége: a csíkszeredaiak körében csak Fülesnek becézett Fülöp Zoltán idén harmincadik esztendejét tölti Thália deszkáin, és szakmai elismertsége mellett ez is közrejátszott abban, hogy vezéregyénisége legyen a Hegedűs a háztetőn című előadásnak. ---------

Gazda Árpád

2006. szeptember 15., 00:002006. szeptember 15., 00:00

A musicalt többnyire a szórakoztató színház kategóriájába sorolják, de technikailag s a színészek szempontjából legalábbis – az egyik legnehezebb műfaj. Itt az átlagos színészi teljesítménynél jóval többet kell nyújtaniuk a szereplőknek: énekelniük és táncolniuk kell.” A musical előadási jogát nehezen szerezték meg a szeredaiak a „copyrightot” birtokló amerikai tulajdonosoktól, de némi magyarországi segítséggel végül sikerült. Az intézmény igazgatója nem szívesen beszélt konkrét összegekről, csak annyit árult el, hogy a kialkudott summa sem a szerzői jog tulajdonosai, sem a haszonélvezőket képviselő tárgyalópartnerek számára nem volt „megalázó”. Ezek a kiadások a soron következő évadban nem terhelik túl a hűséges bérletvásárlók házi költségvetését, a szabadárusításban azonban lesznek eltérések az előző évadhoz képest. „A bérleteseink kiváltságos helyzetben voltak, és maradnak: kedvezményes áron látogathatják továbbra is az előadásainkat. Aki pedig jegyet vásárol, az meg fogja érteni, hogy a jelképesnek mondható áremelés nem a színház vezetőségének a hóbortja, hanem az intézmény fenntarthatóságának az egyik eszköze” – bizakodik Parászka a közönség megértésében.
A bemutató szereposztásában személyes évfordulókra is tekintettel volt a színház vezetősége: a csíkszeredaiak körében csak Fülesnek becézett Fülöp Zoltán idén harmincadik esztendejét tölti Thália deszkáin, és szakmai elismertsége mellett ez is közrejátszott abban, hogy vezéregyénisége legyen a Hegedűs a háztetőn című előadásnak.

---------

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés