Hirdetés

Nyitnak a közönség felé – Új évadát tervezi az udvarhelyi színház

Jóval interaktívabbá tenné a színházi életet a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a következő évadban. A szeptember végén megkezdődő szezonban számos újítás várható. A meglévő négy mellett például egy új, ingázóbérletet hirdetnek a diákoknak.

Bálint Kinga Katalin

2015. július 03., 16:072015. július 03., 16:07

Azok a vidéki fiatalok, akik délután már nem tartózkodnak Udvarhelyen, a déli órákban tekinthetik meg a társulat három új előadását, valamint az Udvarhely Néptáncműhely egy produkcióját – mondta el Nagy Pál színházigazgató az intézmény sajtótájékoztatóján, hozzáfűzve, a tánctársulattal való együttműködés szintén újdonságnak számít.

Mint kiderült, nemrég felmérték, hogy lenne-e igény az ingázó diákok részéről a déli bérletre, és úgy vélik, telt házas előadásokat lehetne így tartani – nemcsak Udvarhelyről, de a környékről is sok az érdeklődő. A bérletek ára változatlan: a gyerekek 12 lejért három, a diákok 34 lejért négy előadást tekinthetnek meg, a mecénásbérlet révén 250 lejért a társulat összes előadását meg lehet nézni. A felnőtteket többféle kedvezménnyel is várják.

Mivel négy személy elhagyja a társulatot, a színház vezetősége csak néhány előadást vinne tovább a következő évadra: a Cókmók, avagy a morgolódó szekrénymanó című bábelőadást (rendező: Nagy Regina), a Zakariás Zalán rendezte, modern köntösbe burkolt Gogol-darabot, a Háztűznézőt, valamint Mihai Măniuţiu komédiáját, a Szebb az élet halál utánt.

Az új évad a társulat második bábjátékával, Az égig érő fa című népmese-adaptációval (rendező: Nagy Regina), valamint a Harsányi Zsolt meghívott rendező által színre vitt Örkény-darabbal, a Tótékkal indul szeptember végén vagy október elején – mondta el Nagy Pál, hozzátéve, remélik, addig sikerül felújítani a színpadot. A játékteret borovi fenyővel burkolják, amely igen tartós – tette hozzá Nagy Pál.

A későbbiekben a gyerekeket a Csurulya Csongor rendezte Mátyás-mesékre várják, és ha lesz rá anyagi keret, szilveszteri előadást is tartanak – Neil Simon kortárs amerikai drámaíró Pletyka című bohózatával készülnek az ünnepre (rendező: Lendvai Zoltán). 2016-ban ősbemutatót is tartanak az udvarhelyi színházban: Garaczi László és Toepler Zoltán Brahms és a macskák című színjátékát Hatházi András kolozsvári színész-rendező viszi színre.

Tavasszal egy Sławomir Mrożek-darabot, a Nyílt tengerent mutatják be Csurulya Csongor rendezésében, majd Moličre Don Juan című komédiájával zárják az évadot (rendező: Zakariás Zalán). A gyerekbérlet a Tomcsa Sándor Színház társulatának bábelőadása mellett a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház vendégelőadására, valamint a Csíki Játékszín által bemutatandó Hamupipőkére érvényes. A felnőttek kiválaszthatják, milyen előadáscsomagot szeretnének.

A vezetőség a színház közösségi jellegére fektetne nagyobb hangsúlyt: rendszeressé tennék a közönségtalálkozókat, amelyekre nagy igény mutatkozik, színházbaráti társaságot alakítanának ki, de tartanának iskolai, osztálytermi előadásokat, és vidékre is kimennének új bábelőadásukkal. Október 5–10. között szervezik meg a 7. dráMA Kortárs Színházi Találkozót.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés