Idén is lesz népismereti filmfesztivál Sztánán

Sztánán szervezik meg a II. Nemzetközi Népismereti Filmfesztivált, amelyen 18 alkotást nézhetnek meg az érdeklődők.

MTI

2015. augusztus 25., 15:412015. augusztus 25., 15:41

Kós Béla, a Kós Károly Néprajztudós Közhasznú Alapítvány elnöke az augusztus 28. és 30. között zajló filmfesztiválról az MTI-nek kedden elmondta: a kalotaszegi rendezvény azt a célt tűzte ki, hogy a néprajz, a népismeret témájában feltárják a még fellelhető értékeket és ennek eszközéül a filmet választották.

Az idén is szép számban érkeztek filmek, az előzsűrinek összesen 33 alkotás közül kellett kiválasztania azokat a munkákat, amelyeket a Szilágy megyei Sztánán is bemutatnak. Néprajzos, filmes szakemberek döntöttek a kiválasztott 18 filmről, de a közönség véleményét is figyelembe vették az előzsűrizéskor – magyarázta.

Tizenöt film került be a versenybe, ugyanis díjakat is osztanak a seregszemlén. Kós Béla úgy vélte: az alkotók számára elsősorban az fontos, hogy közönség elé kerüljenek filmjeik. Kiemelte, hogy az idei részvételi szám is magas, figyelembe véve, hogy az idén kikötötték, hogy csak a 2010 után készült filmekkel lehet benevezni. Ezzel magyarázta, hogy tavaly körülbelül kétszer több filmet neveztek be.

Mint mondta, a legrövidebb film 4 perces, a leghosszabb egy órás, a többségük 25-50 perces.
Az alapítvány elnöke hangsúlyozta: örülnek, hogy felhívásukkal sikerült megszólítani a külhoni magyar filmeseket, így Muravidékről, Felvidékről, Erdélyből és Vajdaságból is érkeztek pályamunkák.

Kós Károly építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár és politikus az erdélyi magyarság egyik meghatározó személyisége volt a 20. században, aki a nyarakat szívesen töltötte a kalotaszegi Sztánán, majd később ott is élt. Az építész és író emlékét ápolja a róla elnevezett magyarországi közhasznú alapítvány.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba

Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba
2025. szeptember 12., péntek

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra

A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra
2025. szeptember 12., péntek

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?

Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?
2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál