Hirdetés

Népek között teremtenek hidakat

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Felavatták Sepsiszentgyörgyön a magyar kulturális intézetet. Sepsiszentgyörgyön szerda óta magyar nemzeti zászló lobog a Bod Péter Megyei Könyvtár homlokzatán, jelezve, hogy a Magyar Köztársaság intézménye székel az épületben. A Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központját a könyvtár zsúfolásig telt Gábor Áron termében hazai és magyarországi politikai, közéleti és kulturális vezetők jelenlétében avatták fel.

2006. november 30., 00:002006. november 30., 00:00

Az intézmény megnyitását kétoldalú egyeztetés és többszöri halasztás előzte meg.
A rendezvény Gyulai Líviusz, Erdővidékről elszármazott képzőművész kiállításának megnyitójával kezdődött, majd az üdvözlő beszédek következtek. „Boldogan jelenthetem, hogy mától Sepsiszentgyörgy nemcsak Háromszéknek, hanem Székelyföldnek és Erdélynek is kulturális fővárosa.” – mondta üdvözlő beszédében Demeter János, a megyei tanács elnöke. Markó Béla miniszterelnök-helyettes beszédében kiemelte, hogy a kultúra összeköt, míg a politika sokszor szétválaszt. Az RMDSZ elnöke szerint a politika csak eszköz, amelynek segítségével megvalósult a kulturális központ. Mircea Mihãieºi, a budapesti Román Kulturális Intézet helyettes vezetője bejelentette, hogy rövid időn belül román kulturális központ nyílik Szegeden, továbbá 2007. január elsejére az országhatár közelében – Csongrád vagy Nagylak környékén – kétnyelvű, román-magyar kulturális központ létrehozását tervezik. A Magyar Köztársaság képviseletében érkező Bogyay Katalin, az oktatási és kulturális minisztérium államtitkára beszédében kiemelte, hogy a Sepsiszentgyörgyön megnyitott 19. magyar kulturális központ a különböző nyelvet beszélő népek közötti híd szerepét töltheti be. Ezt követően az államtitkár Pro Cultura Hungarica-emlékplakettet adott át Vinczeffy László helyi festőművésznek. Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki elnöke Bogyay Katalinnak, a magyar kormány képviselőjének levelet adott át, Hiller Istvánnak, a Magyar Szocialista Párt elnökének címezve. A nyílt levél szerint „Az MSZP és SZDSZ kormánykoalíció több mint négy éves országlása alatt megalázta, és háttérbe szorította a magyar nemzetet.”
Az avatóünnepséget a Háromszék Táncegyüttes rövid műsora zárta.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés