Hirdetés

Német napok Szatmáron

A szatmári Német Demokrata Fórum hatodik alkalommal szervezi meg április 19–23. között a szatmári Német Kulturális Napokat, amelynek idei mottója: „Együtt a jövőbe”. A rendezvény ma 16 órától kezdődik a megyei múzeumban a Kiáltás a szabadságért – NDK 1953/Románia 1989 című fotókiállítással, amely az 1953. június 17-én az NDK-ban és az 1989 decemberében Temesváron történteket mutatja be.

Gazda Árpád

2007. április 19., 00:002007. április 19., 00:00

Ezt követően 18 órától Ingeborg Acker énekesnő, Paul Cristian zongorista és Michael Acker basszusgitáros klasszikus zenei esttel szórakoztatja a hallgatókat a művészeti múzeumban. A második napon 12 órától a szatmári filharmónia zenekara 3–8. osztályos gyerekeknek mutatja be a Péterke és a farkas című zenés mesét, 18 órától pedig a Hősök című kiállítás várja a látogatókat a Svábházban.

A gyerekek és fiatalok számára kreativitásfejlesztő tevékenységet szerveznek, ezen belül a Gemeinsam Szatmári Német Fiatalok Egyesülete városnézésre, íróműhelybe, dobolócsoportba, bohócosdira, divatrecyclingra és kézműves-foglalkozásokra várja a kicsiket és nagyobbakat. Vasárnap 11 órától a Kálváriában a tasnádi Maestoso kórus koncertezik, 18 órától pedig a Temesvári Állami Német Színház Lutz Hübner Creeps című művét adja elő a művelődési házban. A 2007-es szatmárnémeti német kulturális napok A szépség és a szörnyeteg című előadással zárul, amelyet hétfőn 12 órától tekinthetnek meg a gyerekek a művelődési házban.

Babos Krisztina

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

HangŐRZŐ-kisfilmeken keresztül autentikus formájában is fennmarad a népzenei örökség

A laikus nézők számára is befogadhatók és élvezetesek azok a felvételek, amelyek az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete kezdeményezésére különböző tájegységek népzenéjét ismertetik. Az új HangŐRZŐ-kisfilmekről Molnár Szabolcs prímással beszéltünk.

HangŐRZŐ-kisfilmeken keresztül autentikus formájában is fennmarad a népzenei örökség
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Premierekkel, díjnyertes produkciókkal érkezik a Bukaresti Magyar Filmhét – A Bölöni Lászlóról szóló filmet is levetítik

Premierekkel, díjnyertes produkciókkal és felújított alkotásokkal várják a közönséget a 19. Bukaresti Magyar Filmhéten, melyet november 10. és 16. között rendeznek meg a román fővárosban – tájékoztatta az MTI-t a Liszt Intézet bukaresti központja.

Premierekkel, díjnyertes produkciókkal érkezik a Bukaresti Magyar Filmhét – A Bölöni Lászlóról szóló filmet is levetítik
2025. november 06., csütörtök

Magyar menyegző Kolozsváron: a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be az új magyar romantikus filmet

November 15-én a Kolozsvári Magyar Operában, a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be a Magyar menyegző című zenés, táncos, romantikus filmet.

Magyar menyegző Kolozsváron: a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be az új magyar romantikus filmet
2025. november 05., szerda

Erdély-szerte, így Nagyszebenben is szükség van a magyar kultúrára – 20. születésnapját ünnepli az Ars HUNGARICA

Adódtak ugyan anyagi, szervezési nehézségek az elmúlt két évtizedben, viszont örömre ad okot, hogy jubilálhat a 20. alkalommal tartandó Ars HUNGARICA, Nagyszeben magyar kulturális fesztiválja.

Erdély-szerte, így Nagyszebenben is szükség van a magyar kultúrára – 20. születésnapját ünnepli az Ars HUNGARICA
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Premierre készül a nagyváradi színház: fekete humorral átszőtt dráma az anya-lány viszonyról

A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata november 8-án 19 órakor mutatja be legújabb produkcióját: a Leenane szépe című, fekete humorral átszőtt drámát. A premiert a Transilvania színpadon tartják.

Premierre készül a nagyváradi színház: fekete humorral átszőtt dráma az anya-lány viszonyról
2025. november 04., kedd

Az Értől az Óceánig – A Partium táncait mutatja be a Duna Művészegyüttes

A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium – Az Értől az Óceánig című produkciójában a Duna Művészegyüttes.

Az Értől az Óceánig – A Partium táncait mutatja be a Duna Művészegyüttes
2025. november 03., hétfő

A magyar filmművészet kiemelkedő alakjai előtt tiszteleg a kolozsvári Művész mozi

A magyar filmművészet két kiemelkedő alakja előtt tiszteleg november folyamán a kolozsvári Művész mozi.

A magyar filmművészet kiemelkedő alakjai előtt tiszteleg a kolozsvári Művész mozi
Hirdetés
2025. november 02., vasárnap

Palocsay Zsigmond költőre emlékeznek születésének 90. évfordulóján

Palocsay Zsigmond költőre, hegedűtanárra emlékeznek Kolozsváron november 5-én – közölte a szervező Györkös Mányi Albert Emlékház.

Palocsay Zsigmond költőre emlékeznek születésének 90. évfordulóján
2025. november 02., vasárnap

Új kiállítótérrel, ritka hadtörténelmi relikviákkal bővült a zalánpataki falumúzeum

Kifejezetten nagy érdeklődés övezte az idei évben a zalánpataki falumúzeumot, ahol népes csoportok is megfordultak a nyáron, ugyanakkor az időszakosan kiállított magyar Szent Korona hiteles másolata is számos látogatót vonzott a háromszéki faluba.

Új kiállítótérrel, ritka hadtörténelmi relikviákkal bővült a zalánpataki falumúzeum
2025. november 01., szombat

Több száz erdélyi alkotás tekinthető meg a nemrég elindult Filmtár adatbázisában

Elindította a Filmtett erdélyi filmes portál a Filmtárat, amelynek célja, hogy összegyűjtse, bemutassa a fellelhető, régebbi és újabb erdélyi alkotásokat.

Több száz erdélyi alkotás tekinthető meg a nemrég elindult Filmtár adatbázisában
Hirdetés
Hirdetés