Fotó: MTI
2007. december 11., 00:002007. december 11., 00:00
Szabó Magda ugyanis azt kérte, mivel „a szíve egyik fele Debrecené és a szüleié, a másik fele pedig a férjéé”, hamvait osszák meg: az egyik részt édesanyja és édesapja, a másikat pedig férje, az 1982-ben elhunyt Szobotka Tibor író mellé temessék. „Nem szokványos végakarat egy nem szokványos embertől” – mondta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke az íróházaspár síremlékénél. A lelkész Szabó Magda azon nekrológját olvasta fel, amelyben férjétől búcsúzott.
Lator László a pályatársak, valamint a Szabó Magda közreműködésével alapított Széchenyi Irodalmi Akadémia elnökeként szólt a november 19-én elhunyt íróról. A költő felidézte Szabó Magda életútját, családi örökségét, az átvészelt háborúkat, veszteségeit és kényszerű hallgatását, valamint méltatta pályáját, munkásságát, különleges írói technikáját. „Külföldön hamarabb felismerték benne a nagy írót, mint magyarországi kritikusai” – utalt Szabó Magda német, francia és olasz díjaira. Barna Imre, az alkotó 29 könyvének hatvanhat kiadását gondozó Európa Kiadó vezetője szerint az író „sikere a minőség diadala”, hiszen népszerűsége fél évszázada töretlen mind külföldön, mind a magyar nyelvterületen. A sírnál Lengyel György rendező, Szabó Magda kilenc művének színpadra állítója az író színházi szenvedélyéről és drámáiról szólt. „Képtelenség felfogni, hogy az a kimeríthetetlennek hitt forrás, amely az ő ötven évnyi írói csodavilágából, bölcsességéből, emberismeretéből táplálkozott, most úgy tűnik, elapadt” – fogalmazott beszédében Hiller István kulturális miniszter.
MTI
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.