Hirdetés

Nem kényeztetik el a Figurát

Színházi nyílt nap Kukta-buktával a gyergyószentmiklósi teátrumban. A Vaskertes általános iskola 8. osztályosait látta vendégül a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház tegnap, a színházi világnapon. Noha a Művelődési Központ színháztermében annyira hűvös volt, hogy a lehelet is látszott, és a gyerekek a kabátjukat sem vehették le, a színészeknek sikerült forró, izgalmas hangulatot teremteni.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2007. március 28., 00:002007. március 28., 00:00

Az érdeklődő ifjaknak BéresLászló színházigazgató rövidismertetőt tartott a színházakban használatosműszaki berendezésekről. Kézbe vehették,kipróbálhatták a mikrofonokat, sőt komolyfeladatot kaptak: nekik kellett felolvasni Parti Nagy Lajos költőünnepi üzenetét. Ráadásul prima vistaolvasást „rendezett” az igazgató-rendező, ígya diákok azt is megtapasztalhatták, milyen érzésa színésznek, amikor egy rendezvény előttkezébe adnak egy ismeretlen szöveget azzal a kéréssel:„Művész úr, olvassa fel!”
Kipróbálhatták arivaldafényt is viccmondás közben, ésnagyobb derültséget okozott a hangtechnikusvisszhangeffektusa, mint maga a poén. Ezutánbetekintést nyerhettek a délután előadásrakerülő Magyar Elektra című előadáspróbafolyamatába is, két jelenet erejéig.Barabás Árpád szellemes előadása révénmegismerhették azokat a problémákat, amelyekkela színészek a produkció létrejöttesorán szembesültek. „Egy előadásban általábanegy szerepet játszik a színész, a MagyarElektrában ehhez képest többen jelenítenekmeg egy figurát” – magyarázta Barabás, aki aszerep megformálását házépítéshezhasonlította. Utána viccesen hozzáfűzte: „igaziházat viszont nem fog építeni soha egy színész,hiszen annyira kevés a fizetés, hogy abból errenem futja.”
Kérdéseikből kiderült:a diákok leginkább arra voltak kíváncsiak,mennyi idő alatt képes elsajátítani a színészegy szöveget, és hogy van-e valami jó trükk agyors szövegtanulásra. Lelombozódva vettéktudomásul, hogy a színészi munka soránis, akárcsak az iskolában „az ismétlésa tudás anyja”. Nagy derültséget okozott aBarabás Árpád vezényletévelrögtönzött Kukta-bukta koncentrációsjáték: a két csoportra osztott diákoknakfigyelniük kellett az elhangzó szövegre, a kukta ésbukta szavak elhangzásakor pedig le kellett hajolniuk.
A Figura StúdióSzínházban jelenleg is problémát jelent aszínházterem, öltöző és próbatermekkifűtése. A szűkös költségvetésbőla színészek gázsijára, ezenkívülcsupán egyetlen bemutatóra futotta. A társulatnaknincsen autóbusza, ami elengedhetetlen a kiszállásokhoz.Szolgálati lakásokkal sem kényeztetik el afigurásokat: három színész lakik egynégyszobás lakásban, amelynek bérétvállalkozók fedezik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés