Hirdetés

„Nem ártottam senkinek”

Újabb kérdések és válaszok Szabó István filmrendező ügynökmúltjával kapcsolatban

2006. január 31., 00:002006. január 31., 00:00

Módosította a múlt héten tett nyilatkozatait Szabó István magyarországi filmrendező, aki a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában vasárnap közölte, magát mentette, amikor 19 éves korában aláírta a beszervezéséről szóló papírt, és ügynökként több éven át jelentett a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatóiról.
Szabó István ügynökmúltját az Élet és Irodalom munkatársa, Gervai András történész fedte fel az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában végzett kutatása eredményeként. A Népszabadságnak korábban a filmrendező még azt nyilatkozta, az állambiztonsági munkával Gábor Pál hajdani évfolyamtársa életét védte meg, aki 1956 októberében fegyveresen vett részt a Köztársaság téri pártház elfoglalásában.
A vasárnapi tévéadásban azonban az Oscar-díjas Mephisto című film rendezője megváltoztatta korábbi nyilatkozatait: mint elmondta, nem mást akart megmenteni, hanem saját magát. Arra a kérdésre, miért nem mondta el a nyilvánosság előtt, hogy beszervezték, úgy válaszolt: „Lényegében egyetlen olyan filmet csináltam, amiben ezt a történetet valamilyen módon nem mondtam volna el”, és megemlítette a Bizalom, a Redl ezredes, A napfény íze, továbbá a ma kezdődő filmszemlén bemutatandó Rokonok című filmjét. Hallgatását indokolva megismételte azt is: életre szóló esküt kötött Gábor Pállal és Gyöngyössy Imrével, hogy nem beszélnek arról, hogy előbbi részt vett a Köztársaság téri pártház ostromában. Szabó azt állítja: két osztálytársával együtt letartóztatták, és megzsarolták, kirúgják a főiskoláról, ha nem számol be az ott történtekről. Szabó – állítása szerint – nem akarta mindezt vállalni, ám barátai meggyőzték, látszólagos együttműködéssel kezükben tarthatják a róluk szóló információkat. Állítja: néhány esetben Gábor Pál mondta meg, mit írjon róla. A filmrendező korábban egy ötvenhatos híradórészlettel igazolta, hogy Gábor Pál részt vett az ostromban. A Népszabadság tegnapi számában azonban Eörsi László történész ennek a dokumentumnak az igazoló voltát is kétségbe vonta, szerinte a felvételen nem Gábor Pál látható.
Arra a felvetésre, miszerint ha önszántából nyilvánosságra hozta volna a beszervezését, megmenekült volna a leleplezéstől, Szabó István úgy vélte, lejáratási kampányról van szó: „Teljesen egyértelmű, hogy engem meg akarnak ölni, mert az összes hírügynökségnek szétkürtölték, és az egész világon megjelenik az újságokban, hogy az egyetlen magyar Oscar-díjas rendőrségi ügynök”.
Szabó István – Képesi Endre fedőnévvel tett – jelentései többségükben a Színház- és Filmművészeti Főiskola életéről, KISZ-gyűlésekről, tanárok és hallgatók politikai és vallási nézeteiről, elkötelezettségükről, a forradalomhoz való viszonyukról, az állami ünnepségekről szólnak. Összesen 72 emberről tesz említést a dokumentumokban, közülük 21 személy magánéletét is ecseteli: ki kibe szerelmes, ki írt levelet nyugati rokonának, ki vett magának drága lemezjátszót, ki miről irkált a főiskolai plakátokra. A megfigyeltek között találunk számos, ma már világhírű filmest: Jancsó Miklóst, Lugossy Lászlót, Mészáros Mártát és Törőcsik Marit.
Közülük többen azonban kiálltak Szabó István mellett, megerősítették azt is, hogy a dokumentumértékű felvételen Gábor Pál látható, aki az ötvenhatos eseményekről őket is tájékoztatta. Tegnap a magyarországi szellemi élet száznál több képviselője is biztosította támogatásáról Szabó Istvánt – mint Garas Dezső, Göncz Árpád, Gönczöl Katalin, Jancsó Miklós, Koncz Zsuzsa, Koltay Lajos, Kő Pál, Presser Gábor, Tímár Péter és Valki László.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés