
Fotó: Facebook/Kaláka
Jelen voltak, vannak, amikor ismerkedni kezdünk a zenével, irodalommal, a minket körülvevő hangokkal, és tartalommal töltik meg a felnőtté válás éveit is, de néha felkerül egy-egy lemez a lejátszóra még a nyugdíjas években is. Ha a zene szerepéről kezdenénk értekezni a magyar művészetekben és alkotói folyamatokban, érdemes lenne a Kalákával kezdeni.
2021. szeptember 08., 17:282021. szeptember 08., 17:28
2021. szeptember 08., 17:292021. szeptember 08., 17:29
Zenéjük a bizonyíték arra, hogy a minőségi és tartalmas zene összetevői közt a hangszertudás és a tehetség csupán egyetlen, apró tényező. A Kaláka a mosolyával lett minden generáció és minden idők örök zenés mesemondójává. Ez a mosoly rejti azt az alázatot és nyitottságot, amit egyre kevésbé tapasztalunk a színpadokon.
A Kaláka nem dobozolható egyetlen műfajba sem, és nem azért, mert annyira elemelt zenét játszanak, hanem egyszerűen azért, mert a zene mindig csak egy kifejező eszköz volt a kezükben, hogy áltata számtalan csodát juttathassanak el hallgatóikhoz.
1981-ben volt az első erdélyi Kaláka turné. Azóta énekli a Kaláka Kányádi Sándor verseit. Az idők során rengeteg csodás pillanatnak lehettünk fül és szemtanúi. Az egyik legemlékezetesebb Nagygalambfalván, Sándor bácsi szülőfalujában volt. Számtalanszor láthattuk őket, és ismerhettük meg nagyszerű költők munkásságát általuk kihangosítva.
A hagyománynak megfelelően a turné startja Nagygalambfalván lesz, a művelődési házban, 20 órától, majd egy nappal később, 13-án, Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában folytatódik. 14-én a nagyenyediek, a Bethlen Gábor Kollégiumban láthatják a Kalákát, 18 órától, majd 15-én az együttes Székelyudvarhelyre utazik, ahol a Stúdió Moziban lesz egy feledhetetlen koncert, 19 órától. Csíkszeredában két produkcióra is sor kerül 16–17-én a Sportcsarnokban 14, illetve 20 órától. A Brassói Magyar Napok keretén belül is fellép a Kaláka, 18-án a Tanácstéren 17 órától. A sepsiszentgyörgyiek 19-én hallgathatnak irodalmat Kaláka -köntösben, 18 órától a Kultúrkertben, míg hétfőn, 20-án Kézdivásárhelyen búcsúzik Erdélytől a zenekar 19 órától a Vígadóban.
Már-már közhely, hogy zenei utazásra hívják a hallgatókat, de ezúttal nem csupán zenei, de időutazás is lesz. Csak az egészség meglegyen!
(X – Fizetett hirdetés)
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.