
2010. március 02., 09:002010. március 02., 09:00
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társszervezőként vesz részt a tavaly szeptemberben kezdődött és augusztusig tartó Bernarda szól a világhoz elnevezésű nemzetközi projektben, melyet az Európai Unió Kultúra (2007–2013) Programjának keretében pályázott meg három másik kulturális szervezettel együtt.
A székelyudvarhelyin kívül egy-egy olasz, lengyel és spanyol társulat is színre viszi ezt a tragédiát és mindegyik társulat bemutatja a másik három színház otthonában is a produkcióját – ismertette a részleteket Nagy Pál, a székelyudvarhelyi színtársulat igazgatója.
A székelyudvarhelyi társulat az olasz l’Effimero Meraviglioso kulturális egyesület meghívására utazik Szardínia szigetére, majd az olaszországi előadást követően májusban a lengyelországi Lodzban lép színpadra, tájékoztatta a Krónikát Nagy Pál.
A projekt részeként július elején az olaszországiak és a lengyelországiak Székelyudvarhelyen játsszák majd a Bernarda Alba házát saját rendezésükben. A saját nyelven játszó társulatok előadásának cselekményét a művészi látvány, mozgás, a jelmezek és nem utolsósorban a zene révén érthetik meg a nézők.
A Bernarda szól a világhoz elnevezésű projekt célja, hogy elősegítse a tapasztalatcserét a különböző színházak között. Egyúttal része azon uniós törekvéseknek, amelyek a nemzetek közötti művészeti, kulturális munkák, művek szabad áramlását segítenék elő.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.