Hirdetés

Nap és Hold a képernyőn

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Nevet kaptak a Csíkszeredában induló új tévéadók. Székely Televízió lesz az új, szeptember elején induló magyar nyelvű csíkszeredai tévé neve, a vele párhuzamosan induló román nyelvű adó Sun Tv marad. Bogdan Eduard, aki még tavaly májusban nyerte el a két televízió frekvenciajogát, egy hónapja a csíkszeredaiakhoz fordult névjavaslatért, pénzdíjat tűzve ki a legsikeresebb nevekre.

2007. augusztus 17., 00:002007. augusztus 17., 00:00

„Az igazság az, hogy a kétszáz beérkezett javaslatban a Góbé Tv fordult elő a legtöbbször. Nem beszélek magyarul, de azt tudom, hogy a góbénak van pejoratív éle is, ezért inkább a komolyabb Székely Televízió név mellett döntöttem, ezt is többen javasolták. A díjak ettől még természetesen jogosan járnak, az azonos nevek beküldői közt az első adásokban közvetített sorsolás dönti majd el, ki lesz a nyertes” – mondta Bogdan Eduard. A tévé színei a világoskék-sárga, a székely zászló színei lesznek, jelképei a Nap és a Hold. „Szeretnék egy olyan televíziót felépíteni, amelyik megváltoztatja a székelyekről kialakult képet. Az országos közvéleményben ugyanis – legtöbb esetben nem is rosszindulatból, hanem tudatlanságból fakadó – hamis, torz kép alakult ki róluk, és ezen akár egy regionális televízió adásai is változtatni tudnak, hiszen a színvonalas műsorokat szívesen átveszik a központi adók is, példa rá a Rămnicu Vâlcea-i Etalon Tv” – fejtette ki Bogdan.

A szeptemberi indulásnak nincs akadálya, elkészült a stúdió Csíkszeredában, jövő héten érkeznek a felszerelések is, azonban a marosvásárhelyi Simfest, a helyi televíziók fesztiválja előtt nem kezdik el az adást. A Simfest augusztus 31-én kezdődik, és szeptember 2-án zárul, előtte tartják a tévés újságírók nyári egyetemét, augusztus 27–30. közötti időszakban, erre mindenképpen el kívánja küldeni a frissen alkalmazott munkatársait a Székely Televízió. Bogdan Eduard elmondta, fiatal, tapasztalatlan csapattal vág neki a munkának, de inkább vállalja a kezdeti bukdácsolást a rossz politikai beidegződések, sablonok helyett, amelyet esetleg az idősebb, gyakorlottabb kollégák hoznának magukkal. „Az első perctől »tiszta« televíziót akarok. Nincs mögöttem politikai párt vagy gazdasági lobbi, a saját pénzem és a banki hitelem forog kockán. Minőségi, a közösségnek szóló televíziót akarok, és ehhez kell ez a függetlenség” – jelentette ki. A legnagyobb gondot a technikai személyzet hiánya jelenti: nem találtak még adásrendezőt és a felvételi vizsgán sikeresen túljutott 10–12 újdonsült újságíró sem dolgozott még sem Sony kamerákkal, sem azzal a vágóprogrammal, amelyet a csíki stúdióba telepítenek.

A körvonalazódó műsorrácsban a Sapientia egyetemi előadásai mellett helyet kapnának sportközvetítések, istentiszteletek élő adásban, de a legfontosabbnak az utca, az emberek véleményét tarja Bogdan Eduard. „Nagybányán, ahol korábban három televízió-stúdióban is dolgoztam, a legjobb, legnézettebb adások akkor születtek, amikor »civil«, az utcáról bejelentkezett műsorvezetőnk volt. A politikát igyekszünk távol tartani az adástól, azonban ez nem azt jelenti, hogy nem tartogatunk meglepetéseket a választási kampányra. Nagybányán a 2004-es kampányban megtörtént, hogy a húsz induló jelöltből 18-an kijelentették: a Pentagonnak öt ország a tagja” – meséli nevetve.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés