
Fotó: A szerző felvétele
2009. október 20., 10:272009. október 20., 10:27
Gergely Csaba festőművész, az egyesület elnöke megnyitóbeszédében elmondta: az általa irányított szervezet 1977-ben alakult, és kezdetben 7 tagja volt csupán. Mára már 50 képzőművész csatlakozott az egyesülethez, és a több mint három évtized során több mint kétezer kiállításuk volt. Az egyesületi tagok közül legtöbben az ország különböző részein élnek, de hét külföldi művészt is tagjaik között tartanak számon Magyarországról és Szlovákiából.
Az egyesület már megalakulásától kezdve számos seregszemlén részt vett, hivatalosan 2008 elején jegyeztették be. „Azóta folyamatosan tevékenykedünk, és jelenleg 16 hivatalos partneri szerződésünk van különböző intézményekkel. Többek között kizárólagos jogot kaptunk a szatmárnémeti városháza halljában működő galéria használatára, ahol állandó jelleggel vannak tárlataink” – részletezte Gergely.
A Szatmár Megyei Tanács működtette Hagyományos Kultúrát Megőrző Központ egyébként székházat, kiállítótermet és tanácstermet biztosít a csoportnak. Az egyesületnek jelenleg 4 kiállítása van párhuzamosan Szatmár megyében, és aktívan részt vesznek a megyei tanács szervezte kulturális karavánon, amely idén ősszel több megyei településre látogat el. Emellett immár a negyedik albumuk készül, évente több alkotótábort szerveznek, amelyeken a hazai tagokon kívül külföldi alkotók is részt vesznek.
A nagykárolyi közönség egyébként gazdag válogatást: portrét, tájképet, csendéletet, kompozíciós műveket és szobrokat, valamint domborműveket is láthat. „Kerámia- és nemezalkotásokat sajnos nem tudtunk hozni, mert művészeink franciaországi tárlatra készülnek. Az alkotóház általában magára vállalja művészei egyéni tárlatainak megszervezését, és a külföldi szereplések lebonyolításában is segít” – tette hozzá Gergely.
Nagykárolyban többek között Moldovan Cristina, Tillinger István, Katona Gábor, Balog István és Lakatos Miklós állított ki, akik személyesen is eljöttek a megnyitóra. A tárlat a tervek szerint egy hónapig lesz látogatható.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.