Müller Péter: esti gondolatok - interjú

– „Embernek lenni fenemód nehéz” – írja a Szeretetkönyvben. Mennyiben segít hozzá a műsor, hogy ez sikerüljön?
– Remélem, hogy segít. Nagyon boldog vagyok, hogy elkészítettük.

– Törőcsik Mari, Hernádi Judit, Kovács Adél, Udvaros Dorottya a beszélgetőpartnerei, de Tordy Géza, Bodrogi Gyula és Garas Dezső is feltűnnek az Esti beszélgetésben. Sokan vállalták a közreműködést?
– Az ország legkitűnőbb művészei vettek részt ebben az „aranylakodalomban”. Többen közülük nagyon közel állnak hozzám. Elmentünk forgatni az ifjúságom színhelyére, a Rákos-patakhoz Budapesten. Semmit nem találtunk ott, semmit az égvilágon. A fák másak, a házak másak, az emberek másak, a hidak másak, a víz más. Garas meg ugyanaz: a barátom. És ez nagyon jó.

– Sok levelet kap?
– Nagyon sok levelet kapok, és rengeteg olvasóval találkozom. Nagy kegyelem az életemben, hogy találkozhatok velük. Május 5-én Marosvásárhelyen, másnap pedig Csíkszeredában tartok előadást a Mesterkurzus keretében. Tavaly ősszel is jártam Erdélyben, rengetegen jöttek meghallgatni, beszélgetni.

– Mit kérdeznek Öntől az olvasói?
– A kérdések zömét összegyűjtöttük ebben a műsorban, ahol sok mindenről, például anyaságról, szerelemről, párkapcsolatról, gyűlöletről, nyugalomról beszélek. Alapvető dolgokat kérdeznek tőlem, amelyekre nem biztos, hogy tudom a választ. Arról, hogyan tudják megoldani az élet problémáit. Ez számomra is nagyon nagy kérdés. Most már 73 éves vagyok, próbálom átadni azokat a kulcsokat, amelyeket visszanézve megtaláltam, és amelyeket nem akarok magammal vinni.

– Lehet az embereket élni tanítani?
– Jó, ha van az életben valaki, akiből még sugárzik valami maradék melegség. Nem a szavakon múlik, hanem az emberen. Ezért örülök ennek a tévésorozatnak. Ha ott ül egy ember, aki valamilyen módon meg tudta teremteni a nyugalmát, képes a szeretetre, jó pillanataiban még derű is jön belőle, akkor egy kicsit könnyebb, akkor egy kicsit jobb. Nem tippeken, nem elveken múlik. 

– Ön boldog ember?
– A boldogság hatalmas, örök fogalom. Senki se boldog. Pillanatokra vagyunk boldogok. Fenntartom ezt a szót a végsőre, mert csak az Isten boldog. De sok öröm van bennem, sok derű is van bennem, és szeretem az embereket.

– Mikor érezte azt, hogy több az életében az öröm, a derű, a szeretet, mint a negatív érzelem vagy indulat?
– Így születtem, és anyám ezt kihozta belőlem. A legtöbb, amit az ember az anyjától kaphat, az a derű. És az én anyám derűs asszony volt. Nagyon sokat láttam mosolyogni, örülni, ami azért is érdekes, mert világháború volt, romok között éltünk, szenvedések és félelmek közepette. De én semmi másra nem emlékszem, mint hogy élt mellettem egy lény, aki rám mosolygott, aki sugárzott, aki örökké derűs volt és nagyon erős. Fontos, hogy az ember erős legyen, és ő az volt.

– Tehát akkor az anyai létben sem feltétlenül a szavak a fontosak, hanem a jelenlét.
– Nem, mert ha a szavakat keresem, hogy az anyám szeretett-e, akkor nyilvánvaló, hogy szeretett, de énrám elsősorban az volt a hatása, hogy egy olyan ember mellett éltem, akiben nagyon sok öröm lakott. Nem kellett mellette átélnem, milyen iszonyú világban élünk.

– Ez a műsor segít az anyáknak és a gyerekeknek, hogy jobbak legyenek?
– A segítés nagyon nagy szó, mert az embernek mindig meg kell oldania a maga dolgát. Kulcsokat próbálok elmondani. Például sokat segített az, hogy az anyám a barátommá tudott válni. Tehát nem úgy beszélgettünk, ahogy az anya és a gyerek beszél egymással. Egyszer meg is pofoztam, mert színdarabot játszottunk, én játszottam az apát, ő meg a lányát. Amatőr színjátszás volt, álszakállal. Hisztérikus lányt játszott, és én megütöttem. Eszembe sem jutott, hogy az anyám. A szüleim soha nem ütöttek meg, csak a tanító nénim egyszer, akibe szerelmes voltam. Adott egy pofont, a szerelmem, nekem, a férfinek. Borzasztó volt.

– Az Esti beszélgetés egyfajta öszszegzés?
– Annyiban igen, hogy más dolog odaállni a kamera elé, amiben egészen benne vagyok, a kezem, a fejem, a szakállam, a lényem, mint papíron írni valamit. Ez a lényem vizsgája. Nem az írói képességeimé. A televízió más dimenzió, látható, milyen ember van a könyvek mögött.

– Ön adta a témákat, Ön mondta meg, miről szóljanak a beszélgetések?
– Összejöttem egy drága stábbal, együtt alakítottuk a műsort nyugodttá, elgondolkodóvá. Szívem szerint megpörgettem volna a kamerát, hogy megmutassam, kik állnak mögötte. Mert én nem tudok beszélni, csak akkor, ha a másik szemébe nézhetek.

Szerző: Süveges Gergő