Mozart, minden évben

Nemzetközi zenei fesztivál kezdődik holnap Kolozsváron. „A Romániai Mozart Társaság számára minden év Mozart-év. Nem csak idén, a zeneszerző születésének 250. évfordulóján népszerűsítjük a műveit.” – jelentette ki Adriana Bera, a társaság elnöke a tegnapi sajtótájékoztatón, amelyen a XVI. Nemzetközi Mozart Fesztivál előkészületeit ismertette László Ferenc, a társaság tiszteletbeli elnöke jelenlétében.

2006. december 07., 00:002006. december 07., 00:00

A Kolozsváron holnap kezdődő, december 15-ig tartó fesztivál szervezői valóban nem készülnek a „szokásosnál” nagyobb szabású rendezvényre, a másfél évtizedes múltra visszatekintő zenei esemény felépítése nagyjából megegyezik a korábbiakéval. Két szimfonikus hangverseny „keretezi” a fesztivált, amelyben több kamarakoncert, verseny és szimpózium kap helyet.
A fesztivált a Transilvania Filharmónia hangversenye nyitja meg holnap este a Diákművelődési Házban, a Berlinben élő Ferenc Zoltán vezényletében és a Mozart szülővárosából, Salzburgból érkező Cordelia Höfer zongoraművész közreműködésével. A hétvége további részében a verseny zajlik, amelyre kilenc – főként Iaºi-i és kolozsvári – vonósnégyes nevezett be. A megmérettetés győztese nemcsak az ezer eurós fődíjat veheti majd át vasárnap este, a szervezők lemezfelvételi lehetőséget is biztosítanak számára. A versenyzőknek természetesen Mozart-művek előadásában kell bizonyítaniuk tehetségüket, és a koncertek műsorán is szinte kizárólag az ünnepelt zeneszerző művei szerepelnek. A kamarakoncerteken fellép a Iaºi-i Voces kvartett, Aurel Marc oboista közreműködésével, valamint a kolozsvári zeneakadémia fúvószenekara. A fesztivál érdekes színfoltjának ígérkezik a keddi Muzsika és szó – Mozart Madame Pompadour-nál című előadás. A Mozart párizsi látogatását Mozart és korabeli zeneszerzők műveivel, valamint korabeli feljegyzésekkel, szépirodalmi szövegekkel felelevenítő előadást a nagyszebeni születésű, Berlinben élő gordonkaművész, Götz Teutsch rendezte. Az előadás csak a hazai közönség számára számít rendhagyónak, a hasonló jellegű produkciók rendkívül népszerűek Nyugat-Európában – mondta el Adriana Bera.
A fesztivált a jövő pénteken a Transilvania Filharmónia koncertje zárja, amelyen szólistaként a kolozsvári Márkos Albert hegedűművész, a koppenhágai Toke Lund Christiansen is fellép, a hangversenyt a temesvári Gheorghe Costin vezényli.  

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra