2007. március 08., 00:002007. március 08., 00:00
„A fiatal filmesek szakmai fórumánakszeretnénk teret biztosítani, ugyanakkor egy fontoskulturális esemény hagyományait is meg kívánjukalapozni. Éppen ezért a fesztivál körémás eseményeket – koncerteket, közönségtalálkozókat– is szervezünk, amelyek reményeink szerint nemcsak ahelybelieket vonzzák majd” – mondta el a KrónikánakAntal Attila csíkszeredai alpolgármester.
A Bukaresti Magyar KulturálisIntézet, a csíkszeredai polgármesteri hivatal ésa Mazsola Film társrendezésében létrejövőrendezvényre az elmúlt két évben készült,az eddigi Film.Dokra nem jelölt filmekkel nevezhetnek be azalkotók. A seregszemle számos kategóriábanvár alkotásokat. A filmes szakmábantevékenykedők március 21-éig jelentkezhetneknéprajzi, antropológiai, tudományos, történelmi,képzőművészeti és irodalmi témájú,továbbá természettel foglalkozófilmekkel. Külön kategóriában versenyeznekmajd a kísérleti dokumentumfilmek és aportréfilmek. Mobil.Dok név alatt idén újversenyszámmal bővül a fesztivál, a szervezőkmobiltelefonnal készített rövidfilmeket,úgynevezett „roadfilmeket” várnak a benevezőktől.A Műhely.Dok kategóriában szinopszissal ésdokumentumfilmtervvel lehet jelentkezni, a legjobbnak minősülőalkotás számára pályázati, illetvegyártói hátteret biztosítanak.
A zsűri elnöke idén is aDuna Televízió egykori elnöke, Sára Sándor,az előzsűrizésre pedig Groó Diána rendezőt,Buzogány Klára kritikust, Erdős Zsigmond rendezőt ésDan Curean operatőrt kérték fel. A jelentkezéseketa manager@dok.ro e-mail címre várják, a nevezésiűrlap letölthető a Film.Dok oldaláról is. Afilmeket a budapesti 256-os postafiókba kell eljuttatni,DVD-n. A filmfesztivál egyéb tudnivalóiróla www.dok.ro elektronikus oldalon szerezhetnek információkataz érdeklődők.
Csata Orsolya
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.