2007. július 04., 00:002007. július 04., 00:00
A Víziváros egyik felújított játszóterén álló tűzfalra Csóka László festőművész festette fel Vuk, Mirr-Murr, a kandúr, a Madárvédő Golyókapkodó, Gombóc Artúr, Dr. Bubó – Kérem a következőt és sok más mesefilm hősét. Az emlékfal átadóján elhangzott, olyan tabló kialakítása volt a cél, amely felidézi azokat a mesehősöket, rajzfilmkaraktereket, akiknek történetein a harmincas–negyvenes generáció nőtt fel. Szempont volt az is, hogy a figurák bemutatásával kíváncsiságot ébresszenek a gyerekekben a magyar rajzfilm iránt, hogy ne csak az amerikai, távol-keleti, vagy nyugat-európai rajzfilmdömping megkérdőjelezhető alkotásait kövessék figyelemmel. Ternovszky Béla rajzfilmrendező kiemelte, hogy a tűzfalon nem hagytak üres helyet az esetleg később megszülető rajzfilmfiguráknak – a rendező szerint ez hűen tükrözi a magyar rajzfilmgyártás jelenlegi és jövőbeli helyzetét. „Sok esélyt nem látok rá, hogy újabb magyar rajzfilmsorozatokon, egész estés filmeken nőjenek fel a mai gyerekek” – jelentette ki a Balázs Béla-díjas érdemes művész, akinek nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a Mézga család kalandjai, a Pumukli, a Dr. Bubó vagy a Macskafogó.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.