2007. szeptember 04., 00:002007. szeptember 04., 00:00
Mint elmondta, a délelőtti foglalkozásokra tíz–tizenöt gyerek szokott ellátogatni, de az előző években arra is volt példa, hogy több mint húszan ülték körül az olvasóterem asztalát.
A mesedélelőttök résztvevőiből többnyire visszatérő könyvtárlátogatók lesznek, a tucatnyi csapat pedig rendszerint unokatestvérekkel, szomszéd gyerekekkel, barátokkal bővül – összegezte tapasztalatait Tinka Olga könyvtáros. Ottjártunkkor féltucatnyi kislány rajzolta, festette elmélyülten a Gyilkos-tó legendáját, illetve keletkezéstörténetét. Egyikük arról is beszámolt, hogy „a könyvtáros nénik azért választották a Gyilkos-tó legendáját, mert 170 évvel ezelőtt keletkezett a tó”. A mesekedvelő kisiskolások egyébként abban reménykednek, hogy az elkövetkező héten a százéves Gyergyószentmiklósról szóló történetekkel fognak megismerkedni. Az említetteken kívül a táborozókkal még Szakács Rita könyvtáros is foglalkozik: meseolvasás után rajzolnak, kézimunkáznak, mesedobozt készítenek, vagy régi gyerekjátékokat játszanak az udvaron. A mesetáborozás közben készült rajzokat szeptember 30-án, a népmese napján állítják ki, a legjobbakat díjazzák.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.