
Fotó: Biró István
2007. június 29., 00:002007. június 29., 00:00
Az igazgató a lezáruló évadot értékelve elmondta, nyolc színházi bemutatót láthatott a kolozsvári közönség, köztük Nathalie Sarraute Egy Igenért vagy egy Nemért, Hanoch Levin Jákobi és Lájdentál, Visky András Hosszú péntek című darabját. Több előadás nyert díjat külföldi és hazai fesztiválokon. Az egyéni díjak közül kiemelkedő Csíky András színművész UNITER-életműdíja, Boér Ferenc a Magyar Köztársaság Érdemrendjének lovagkeresztjét, illetve a Szentgyörgyi István-díjat vehette át.
Tompa Gábor tájékoztatása szerint a következő színházi évad három fontos esemény köré szerveződik. Első a színház fennállásának 215-ik évfordulóját ünneplő Nemzetközi Színházi Fesztivál, amelyet november 30–december 10. között tartanak A rangos nemzetközi fórumon több olyan neves európai színházi együttes vesz részt, amelyeket első alkalommal láthat majd a közönség. A meghívottak között szerepel a párizsi La Compagnie Rumpelpumpel, a madridi Teatro de la Abadía, a krakkói Stary Teatr. Másik fontos esemény a Kolozsvári Magyar Állami Színház csatlakozása az Európai Színházi Unióhoz, melyre várhatóan 2008-ban kerül sor. Ugyancsak jövőre szeretnék befejezni a közel tíz éve elkezdett új stúdióépület építési munkálatait is. Az igazgató örvendetesnek tartotta, hogy az elmúlt évadban közel ötezerrel nőtt a nézők száma. A színház 160 fordítókészüléke minden előadás alkalmával kiosztásra kerül, amely azt mutatja, a társulat produkcióira román nézők is kíváncsiak.
A jövő évad Csehov Ványa bácsi című darabjának bemutatójával kezdődik. Rendezője, Andrei Şerban elmondta, megtiszteltetés számára, hogy a kolozsvári társulattal dolgozhat együtt, egy olyan színház művészeivel, amelyet a legjobbnak tart az országban. A Ványa bácsi mellett Giacomo Puccini Gianni Schicchi című, Silviu Purcărete rendezte darabját, Csehovtól a Három nővért, Ibsen Peer Gynt, Thomas Bernhard A vadásztársaság, Danilo Kis Borisz Davidovics síremléke című darabjainak bemutatóját láthatja majd a közönség.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.