2007. február 21., 00:002007. február 21., 00:00
Hiller István magyar oktatásiés kulturális miniszter beszédébenhangsúlyozta: a magyarországi kulturális közéletazt szeretné elérni, hogy az idén AthéntőlSanghajig a világon mindenütt emlékezzenek meg azeneszerző-pedagógusról. Mint mondta, a zeneszerzőmunkássága „legvilágosabban példázza,hogy egy mű, egy kultúra nem önmagában létezik,hanem úgy, ha kapcsolódik a világ másrészének kultúrájához”.
Kolozsváron ősszel a magyaropera tudományos ülésszakot szervez a jubileumi évalkalmából. „Az új évadban műsorratűzünk több Kodály-művet is – a Székelyfonótbiztosan –, és egy szimfonikus koncertet is tervezünk aszerzeményeiből” – mondta el a KrónikánakSzép Gyula, a kolozsvári magyar operaigazgatóhelyettese. A Budapesti Tavaszi Fesztiválnyitónapján, március 16-án a NemzetiFilharmonikusok Kodály-hangversenyén a BudaváriTe Deum mellett 20 magyar népdal hangzik el, de felcsendüla Székelyfonó és a Háry János is.A Magyar Tudományos Akadémia zenetudományikutatóintézete Kodály-emlékkiállítástrendez, a Magyar Rádió pedig folytatja a Hungarotonlemezkiadóval elkezdett Kodály-CD-sorozatát.Kecskeméten, a zeneszerző szülővárosábanSerkenj fel, kegyes nép címmel rendezik meg aKárpát-medencei Kodály-vetélkedődíjkiosztó gálaestjét decemberben. Anémetországi magyar évad, az Ungarischer Akzenttavaszi programjában is több Kodály-est szerepel.Az Egyesült Államokban, az ohiói KolumbusEgyetemen a nyáron nemzetközi Kodály-szimpóziumotrendeznek.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.