
Fotó: A szerző felvétele
2009. július 03., 10:212009. július 03., 10:21
Idén két kirándulást is szerveztek a tábor keretében. Az elsőn a kovásznai ménest, a sepsiszentgyörgyi képtárat és múzeumot tekintették meg a művészek, majd Gidófalvára is ellátogattak. A kovásznai ménes farmja néhány kilométerre található a fürdővárostól, a többhektáros területen lipicai lovakat gondoznak, többek között az Incitato vérvonal apaménjét is.
A farmon a művészeknek lehetőségük nyílt az állatok megtekintésére, sűrűn kattogtak a fényképezőgépek, egyedül Ferencz Ágnes brassói képzőművész vette a fáradságot, hogy a maga készítette diópáccal vázlatokat rajzoljon. A farmon az alkotók szemügyre vehették többek között az európai fogathajtó bajnokság bronzérmes állatait, amelyeket éppen a látogatás közben szállítottak el Beszterce megyébe egy országos bajnokságra.
A farm után a kirándulás résztvevői megtekintették a sepsiszentgyörgyi képtár Plugor Sándor-tárlatát, majd a Székely Nemzeti Múzeum meglátogatását követően Gidófalvára utaztak, ahol dr. Kádár Lászlónak köszönhetően egy rögtönzött fogathajtóversenyen, illetve lovas íjászbemutatón vehettek részt. Az alkotótáborban készült munkákat a már megszokott módon, táborzárást követő kiállításon lehet megtekinteni a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban. A tábor él, élni fog, s továbbviszi alapítójának, Tóth Ferencnek az ötletét, s megőrzi emlékét – hangsúlyozták a résztvevők.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.