
Fotó: Baricz-Tamás Imola
A gyergyószárhegyi Scola Vendégház körüli zugokban, az udvaron és a könyvtár szomszédságában kialakított műteremben fiatal képzőművészek alkotnak tíz napon át.
2015. július 27., 19:322015. július 27., 19:32
2015. július 27., 19:382015. július 27., 19:38
Az ifjú művészek múlt szerdán „vertek tanyát” Szárhegyen, akkor vette kezdetét a Romániai Fiatal Képzőművészek Tábora a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ szervezésében, ahová Bukarestből, Nagyváradról, Temesvárról és Budapestről érkeztek a meghívottak.
Ferencz Zoltán, a központ művészeti vezetője hétfő délelőtt lapunknak elmondta, tucatnyi ifjú művész alkot tíz napig a településen. Mint mondta, folyamatosan figyelemmel követte a résztvevők munkáit, és azok alapján hívta meg őket. Azt is elmondta, hogy mindannyian „hivatásos képzőművészek”, a két bukaresti meghívott oklevelén például alig száradt meg a bélyegző.
A tábor céljáról elmondta: az a legfontosabb, hogy a fiatalok ismerkedjenek, felmérjék egymás munkáit, barátságok alakuljanak. Ferencz Zoltánnak az a tapasztalata, hogy az ifjú alkotók csak a „szűk közösségeiket” ismerik, de mivel nincs átjárás az egyetemek között, a kis közösségek nem nagyon tudnak egymásról. „Itt, a táborban találkozott egymással két szomszédos moldovai faluból származó fiatal, egyikük Bukarestben, a másik Temesváron végzett. Eddig nem is tudtak egymásról, holott egyidősek” – szemléltette az elmondottakat Ferencz Zoltán. A szakember úgy véli, máris egy csapattá alakult a tucatnyi képzőművész.
A résztvevők két-két alkotást készítenek a tábor idején, ki-ki ott alkot, ahol a kedve tartja, a műteremben vagy éppen a Scola Vendégház udvarán, de többen festenek a ház árnyékában is.
„Külön tematikája nincs a tábornak, mert úgy gondolom, a hely szelleme sok mindent meghatároz, akárcsak az, hogy az alkotók egyidősek. Egy-egy alkotás a gyűjteményünkbe kerül a tábor végén, mindenki maga dönti el, hogy melyiket adja nekünk. Ez a közgyűjtemény a művészettörténészek számára is hasznos, de kiállítást is szervezünk az alkotásokból. Mivel nincs saját kiállítóterünk, a kiválogatott alkotásokat galériákba visszük el, ahol a célközönség nézi meg azokat. Tavaly is volt év végén egy vándorkiállítás, idén is három, hivatásos képzőművészeknek szervezett tábor anyagából áll össze a gyűjtemény, amelyet Vásárhelyre, Csíkszeredába és Bukarestbe is elviszünk. De előbb pénteken, a táborzárás napján este hat órától állítjuk ki az itt született alkotásokat a Cika Teremben” – magyarázta Ferencz Zoltán.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!