Marosvásárhelyen hozza létre a Janovics Jenő Alapítvány az erdélyi magyar televíziót, illetve az erdélyi magyar rádiót, döntött az alapítvány kuratóriuma szombati marosvásárhelyi ülésén. Nagy Zsolt kuratóriumi elnök a Krónikának elmondta: az eredeti tervhez képest a meglévő 300 millió forintos céltámogatásból médiaközpontot hoznának létre, amely országos sugárzású televíziót és rádiót is működtetne. „Csak integrált koncepcióban érdemes gondolkozni, ezért döntöttünk a rádió létrehozása mellett is. Reméljük, hogy mind a televízió, mind a rádió már az év közepétől sugározhat” – fogalmazott Nagy Zsolt. A kuratórium elnöke elmondta, a döntés értelmében a következő időszakban ingatlan és felszerelés vásárlására fordítják a magyar kormány 300 millió forintos támogatását. Megkezdődik a szerkesztőség felépítése, valamint a szakembergárda toborzása. A médiaközpont helyszínének megválasztásával kapcsolatosan a Janovics Jenő Alapítvány alapító testületétől Csép Sándor kuratóriumi tag több kifogást is emelt. „Kolozsvár mellett foglaltam állást, mivel a városban már létezik egy regionális stúdió, amellyel jól együtt lehetne működni. Ugyanakkor a Babeº–Bolyai Tudományegyetem és Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem biztosítja a szakember-utánpótlást. Másrészt az újságíró-szövetség rendelkezik egy belvárosi ingatlannal, amelynek telkére még lehetne építeni. Nem utolsósorban: Kolozsvár az erdélyi magyarság legfontosabb kultúrközpontja” – sorolta érveit a lapunknak nyilatkozó Csép Sándor, aki azt is hozzátette: az m2-es csatorna vezetősége is a kincses várost sugallta Marosvásárhely helyett. A kuratóriumi ülésen szóba került a Magyar Televízió és Duna Televízió együttműködési ajánlata, azonban egyelőre semmiféle döntés nem született. „Abban egyeztünk meg, hogy az ajánlatok pontosítása érdekében mindkét intézmény vezetőségével tárgyalásba kezdünk” – mondta Nagy Zsolt. Mint ismeretes, a Magyar Televízió, majd ezt követően a Duna Televízió is felajánlotta, hogy napi egyórás műsoridőt biztosít az erdélyi magyar televízió számára. Az ülésen elhangzott, a médiaközpont létrehozásában kezdetben csupán a meglévő 300 millió forintra támaszkodhatnak, de keresik a lehetőséget további források bevonására is. „Kevés a pénz, de mindenképpen el kell indulni. A meglévő összegből meg lehet vásárolni az ingatlant, habár a bérlése talán előnyösebb lenne, valamint be lehet indítani a műsorgyártást. A továbbiakban pályázatokból és céltámogatásokból lehetne megélni. Szerintem tíz, de az is lehet, hogy öt éven belül ezt a televíziót nyereségessé lehet tenni” – vélekedett Csép Sándor. A magyarországi televízióktól függetlenül is léteznie kell Romániában egy önálló magyar televíziónak – reagált Cselényi László a Janovics Jenő Alapítvány (JJA) kuratóriumának hétvégi határozatára. A testület álláspontja szerint ugyanis a leendő erdélyi magyar televízió mind a Duna Televízió, mind a Magyar Televízió vezetésével egyeztet a két magyarországi intézmény által felkínált napi egyórás műsoridőről. A Duna Televízió elnöke a Krónika érdeklődésére elmondta: örül minden olyan kezdeményezésnek, amely a magyar–magyar együttműködés, ezen belül az önálló erdélyi magyar televízió hasznára válik. Cselényi László szerint az erdélyi magyar televízió kiválóan alkalmas arra, hogy mind szakmai, mind közösségi téren Kelet-Közép-Európában is példaértékű, az amúgy is légiesülő országhatárokon átívelő együttműködés jöhessen létre. A JJA kuratóriumának határozatára reagálva a Magyar Televízió marketingigazgatója, Csermák Zoltán a Krónikának kijelentette: várják az erdélyi testület ajánlatát. „Az erdélyi magyar televízió többet jelent két magyarországi intézmény versengésénél” – tette hozzá Csermák Zoltán, aki Cselényihez hasonlóan leszögezte: segítséget akarnak nyújtani ahhoz, hogy az erdélyi magyar televízió elindulhasson, ezután útjára engedik a megerősödött intézményt.
Hirdetés
szóljon hozzá!
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.
Két magyar filmpremier, Nemes Jeles László Árva és Enyedi Ildikó Csendes barát című rendezése is szerepel a szerdán kezdődő 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában.
szóljon hozzá!