
Fotó: Krónika
2007. április 23., 00:002007. április 23., 00:00
„A magántőkéből létrehozott vállalkozás célja, hogy minőségi könyvekkel lássa el a Szatmár megyei magyar olvasókat. Furcsálltuk, hogy éppen ebben a városban nem volt eddig magyar könyvesbolt, ahonnan a kortárs romániai magyar szerzők nagy hányada származik”— mondta el a hétvégi ünnepélyes megnyitón Balog Zoltán, a könyvesház egyik tulajdonosa. Az üzlet létrehozói az eseményre meghívták a budapesti Sebő együttest: a zenekar a megnyitón kívül a helyi filharmóniában is fellépett.
A magyar könyvesüzlet azért is tart nagy érdeklődésre számot a helyi magyarság körében, mivel a városban eddig nem volt író-olvasó találkozók, könyvbemutatók szervezésére alkalmas helyiség. A tervek szerint az erdélyi, illetve magyarországi kiadók új könyveit forgalmazó részleg mellett fél év múlva antikvárium nyílik az épület pincehelyiségeiben.
Babos Krisztina
Premierekkel, díjnyertes produkciókkal és felújított alkotásokkal várják a közönséget a 19. Bukaresti Magyar Filmhéten, melyet november 10. és 16. között rendeznek meg a román fővárosban – tájékoztatta az MTI-t a Liszt Intézet bukaresti központja.
November 15-én a Kolozsvári Magyar Operában, a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be a Magyar menyegző című zenés, táncos, romantikus filmet.
Adódtak ugyan anyagi, szervezési nehézségek az elmúlt két évtizedben, viszont örömre ad okot, hogy jubilálhat a 20. alkalommal tartandó Ars HUNGARICA, Nagyszeben magyar kulturális fesztiválja.
A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata november 8-án 19 órakor mutatja be legújabb produkcióját: a Leenane szépe című, fekete humorral átszőtt drámát. A premiert a Transilvania színpadon tartják.
A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium – Az Értől az Óceánig című produkciójában a Duna Művészegyüttes.
A magyar filmművészet két kiemelkedő alakja előtt tiszteleg november folyamán a kolozsvári Művész mozi.
Palocsay Zsigmond költőre, hegedűtanárra emlékeznek Kolozsváron november 5-én – közölte a szervező Györkös Mányi Albert Emlékház.
Kifejezetten nagy érdeklődés övezte az idei évben a zalánpataki falumúzeumot, ahol népes csoportok is megfordultak a nyáron, ugyanakkor az időszakosan kiállított magyar Szent Korona hiteles másolata is számos látogatót vonzott a háromszéki faluba.
Elindította a Filmtett erdélyi filmes portál a Filmtárat, amelynek célja, hogy összegyűjtse, bemutassa a fellelhető, régebbi és újabb erdélyi alkotásokat.
A legendás színházigazgató és filmrendező, Janovics Jenő alakját és a némafilmek világát idézte fel Kolozsváron Bősze Ádám zenetörténész és Palojtay János zongoraművész.