
Magyar kultúra: Nagyváradon is számos programmal készülnek a rendezvénysorozatra
Fotó: Magyar Kulturális Napok • Nagyvárad
Idén is közösen ünneplik a magyar kultúra napját a román–magyar határ két oldalán található négy város – Nagyvárad, Debrecen, Margitta és Berettyóújfalu – kulturális intézményei, szervezetei – jelentették be a szervezők kedden sajtótájékoztatón Nagyváradon.
2025. január 14., 19:022025. január 14., 19:02
A magyar kultúra ünnepe rendezvénysorozat egyes programjairól Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Meleg Vilmos, a Varadinum Alapítvány kuratóriumi elnöke, Puskás István, Debrecen alpolgármestere és Kolozsvári István, a berettyóújfalui szervezőcsapat tagja számolt be. Szabó Ödön felidézte, hogy a negyedszázados együttműködés Nagyvárad és Berettyóújfalu között indult, majd mindkét település bekapcsolta saját testvérvárosát – Nagyvárad Debrecent, Berettyóújfalu Margittát – az együttműködésbe.
A legtöbb helyszínen már a héten elkezdődő és január végén záruló rendezvénysorozat csaknem 200 programot foglal magába – közölte az MTI. Akár a korábbi években, a partiumi és magyarországi kulturális intézmények, szervezetek egymásnál is bemutatkoznak.
Nagyváradon a többi program között január 15-én Századfordulói hangulat – szűrrátéttel díszített nagyváradi polgári viselet címmel Szilágyi Irén ruhaalkotásaiból nyílik kiállítás. Január 22-én Szóljon, aki látta! címmel biharországi költők megzenésített verseiből tart rendhagyó irodalomórát Kocsis Csaba berettyóújfalui énekmondó. Aznap Vargáné Kőrösi Viktória festőművész és Czigándy Varga Sándor szobrászművész alkotásaiból nyílik kiállítás, és a Nagyváradi Kézműves Házat is megnyitják.
Debrecenben január 16-án Szépirodalmi illusztrációk Szabó Magda Abigél című regényéhez címmel Grela Alexandra illusztrátor-festőművész és Kónya Ábel képzőművész kiállítását nyitják meg. Január 21-én Lenyomatok a Himnusz történetéből címmel Tóth István nagyváradi fotóművész kiállítását láthatják és Vitéz Ferenc művészeti író előadását hallgathatják meg az érdeklődők.
Berettyóújfaluban január 17-én a margittai Asloviciu Angyal Anikó festő és a nagyváradi Tibor Ernő Galéria alkotóinak munkáiból nyílik kiállítás. Január 21-én Megtartó örökségünk… címmel a korondi Páll Antalné virágozó és Páll Antal fazekas kiállítását nyitják meg. Este a magyar kultúra ünnepének berettyóújfalui gálaestjén Mégis vagyunk… és leszünk címmel Wass Albert-emlékműsort tartanak.
Margittán január 20-án egésznapos díjmentes filmvetítést tartanak a Vándormozi jóvoltából, míg január 21-én Hiszek egy hazában címmel a Mandala Dalszínház és Varga Miklós vendégművész zenés történelmi játéka látható. Január 25-én a berettyóújfalui Kárpáti Gusztáv Képzőművészeti Kör kiállítását nyitják meg a Bihar megyei városban.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.
szóljon hozzá!