Látszat és valóság

Sem a szerző, sem a rendező nem fordít sok gondot a cselekmény okainak kibontására, a dráma arra kérdez rá, hogy hol húzódik a megalkuvás határa, meddig vállalható a megalázás. Ahogyan a cselekvés mozgatórugóinak kibontása is csak jelzésszerű, hiányos, a darab a válaszokkal is adós marad: felmutat tényeket, de meg sem kísérel megoldást kínálni. A tükör, amit elénk tart a szerző, nem torzít: ilyenek vagyunk, aljasok, megalkuvók, ha kell, akár hóhérok is lehetünk. Zalán Tibor drámája azonban nemcsak ezt vágja az arcunkba. Ami igazán ijesztő az, hogy a látszat fontosabb a tényeknél, és ezért nincs tragédia, nincs feloldozás sem. A templomban elkövetett gyilkosság (a szerelmes szomszédot itt lövi agyon a tizedes, és a tanító, valamint a böllér is itt kényszerül gyilkossá, illetve hóhérrá lenni), a szent hely meggyalázása magánál a gyilkosságnál is súlyosabb dolgot jelent a pap számára. A böllér azon kesereg, hogy nem bíznak a falusiak több disznóvágást rá, mert embert ölt. A szerző a valóság pereméig kényszerít ki, hogy szembenézzünk a tátongó semmivel, azzal, hogy milyenek vagyunk, lehetünk mi, emberek. A böllér és családja megmenekül, „mindannyian élünk, és ez a legfontosabb” – fogalmazódik meg az önigazolás. Azt azonban, hogy a béke nem a háború hiánya, az ő sorsuk példázza legjobban: hiába élték túl, hiába vonultak ki a katonák az életükből, a háború ott marad, összetört bennük valamit, amit már soha nem lehet helyreállítani.
A székelyudvarhelyi ősbemutató Dunkler Róbertnek adott igazi játéklehetőséget. A tizedes a darab központi figurája, mindenki más hozzá viszonyul, és neki sikerült hitelessé formálnia a szerepet: borzongatóan eggyé vált a hatalmát a végletekig kihasználó katonával. Azonban Dunkler Róbert kiváló játéka sem elég ahhoz, hogy a tizedes „színeváltozását” elhiggye a néző, hiszen az eleinte könyörtelen, cinikus figura az utolsó jelenetre halkan fenyegető agresszorrá „szelídül”. Nem kap magyarázatot a néző arra sem, hogy a böllér két lánya miért válik (Szász Kriszta és Szalma Hajnalka alakításában) lázadóból gyakorlatiassá, megértőből moralizálóvá. Kiteljesedett, érett alakítás a Győrffy Andrásé a böllér szerepében, megformálásában Ács Mihály minden mozdulata, mondata valóságos. A plébánost játszó Szabó Jenőnek kellett talán a legjobban megküzdenie a szereppel, amely – a főhős mellett – a legtöbb tragikus elemet hordozhatta volna. A rendező azonban ennek kifutására nem adott lehetőséget a színésznek.


Zalán Tibor: Katonák, katonák. Rendző: Pinczés István. Szereplők: Győrffy András, László Kata, Szász Kriszta, Szalma Hajnalka, Dunkler Róbert, Szabó Jenő, Posta Ervin. Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely, ősbemutató.