Hirdetés

Küzdelem a saját vágyakkal – Tartuffe Marosvásárhelyen

Moliere Tartuffe című művének bemutatójára készül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A Keresztes Attila által rendezett előadást vasárnap este fél nyolckor a nagyszínpadon kialakított stúdiótérben mutatják be.

Antal Erika

2015. április 22., 19:332015. április 22., 19:33

A szerdai beharangozó sajtótájékoztatón Keresztes Attila, a társulat művészeti vezetője elmondta, már a sepsiszentgyörgyi Az imposztor című, általa rendezett Spiró György-darab kapcsán megfogalmazódott benne, hogy szeretné színpadra állítani a Tartuffe című színművet is, amit nagyrészt vígjátékként játszanak a színházak, holott Moliere szerint csak anynyira nevetséges, amennyire eltúlozzuk a hitet, a vallást.

Az előadás kérdéseket tesz fel, például, hogy mi mindenre jogosít fel a hit, vagy meddig lehet elmenni az isten nevében. Bűnös-e a hívő, aki vallásával felfegyverkezve embertársa ellen vét? A rendezés családi drámává minősíti át a leginkább vígjátékairól ismert francia szerző darabját.

Tartuffe szerepében Bokor Barnát, illetve László Csabát láthatja a közönség, akik felváltva játsszák hol Tartuffe-öt, a szenteskedőt, hol Lőrincet, Tartuffe szolgáját. Orgont, Elmira férjét a kolozsvári Biró József alakítja, aki az említett sepsiszentgyörgyi produkcióban a címszerepet, az imposztort játszotta.

Pernelle-nét, Orgon anyját Biluska Annamária alakítja, ami azért is érdekes, mert a művésznő 52 évvel ezelőtt már eljátszotta ezt a szerepet, 1962-ben 22 éves főiskolai hallgatóként Kőmíves Nagy Lajos rendezésében. Biluska Annamária szerint Tartuffe őszinte és végtelenül magányos ember, aki „keresi magának a világban a szeretetet és azt reméli, hogy Orgon házában megtalálja\".

László Csaba úgy fogalmazott, az ő olvasatában a „tartuffséggel\" azt jelenti, hogy valaki keresi a helyét a világban, és nem tud megküzdeni a vágyaival. „Tartuffe őszinte ember\" – fogalmazta meg a címszerepet alakító színész. Bokor Barna szerint nehéz megmondani, hogy „mikor vagyunk őszinték, és mikor szenteskedők, hogy összeragadtunk-e a maszkkal, amit viselünk, vagy tényleg önmagunk vagyunk\".

A vasárnap esti bemutatót megelőzi a szombat esti nyilvános főpróba, amelynek a bevételét a Román Színházi Szövetség (UNITER) rászoruló színházi embereknek juttatja el.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés