Különleges kötetet mutatnak be Csíkszeredában: újjászületett a ferencesek több mint háromszáz éves szakácskönyve

a tálalást, alapanyagokat próbáltunk olyan vizuális megjelenítéssel ábrázolni, hogy egységes legyen, és illeszkedjen ebbe a miliőbe” – fejtette ki Mihály László.

Amikor még nem volt krumpli Erdélyben

„Érdekes alapanyagok is szerepelnek a kéziratban abból az időből, amikor Erdélybe még nem érkezett meg a krumpli, paradicsom, paprika. De az is kiderül, hogy nagyon sok húsételt ettek, főként olyan állatok húsát, amelyek a szerzetesek felfogásában közelebb álltak istenhez: például a repülni tudó szárnyasokét. Disznóhúst keveset ettek” – fejtette ki Mihály László.

„Mivel akkoriban nem volt használatos a konyhai mérleg, azt írták a receptbe, hogy tegyél hozzá egy kicsi ezt, egy kicsi azt. Szőcs Előd szakács azonban konkretizálta a mennyiségeket, tehát aki meg akarja főzni ezeket a recepteket, nem kell találgatnia, grammban szerepelnek a hozzávalók, és a régi kifejezéseket is névmutató magyarázza” – mondta el Mihály László.

„Milyen étel készülhet tyukmonyokból? Eszik vagy isszák a tehénlét? Miért kellett „megtrágyázni” a mézes borba áztatott kenyeret? A székely konyha, akárcsak nyelvünk, rengeteget változott az évszázadok alatt: egyrészt sokat gazdagodott, ezzel párhuzamosan viszont számos eleme kifakult vagy teljesen eltűnt. De izgalmas kérdés marad, hogy vajon milyen ízeket élveztek 300 évvel ezelőtti őseink? Szőcs Előd mesterszakáccsal újrafőztük egy háromszáz éves ferences szakácskönyv menüsorát, megfűszerezve Saly Noémi művelődéstörténész olvasmányos betekintőjével egy letűnt kor hétköznapjaiba, étkezési kultúrájába, igényes vizuális tálalást nyújtottunk neki, és most az Olvasók elé tárjuk” – áll az ismertetőben.

Régi étkek maiakká válnak

Dragomán György az ajánlóban azt írja,

nem is akárhogyan: a lehető legelegánsabb és legmodernebb köntösben kerül az olvasó elé.

„A receptek a régiek, de minden más vadonatúj, a krimiszerűen izgalmas bevezető tanulmányt jegyző Saly Noémi gondos figyelmétől az étkeket mai csúcséttermek asztalára kívánkozó minőségben újrafőző Szőcs Előd–Gál Tímea–Cseh Levente szakácshármas munkáján át egészen Mihály László festményszámba menő ételfotóiig. Öröm kézbe venni, nézegetni, álmélkodva végigolvasni, figyelni, hogy az előszónak, a képeknek és a szövegbe főzött hasznos gasztro-kommentároknak köszönhetően miként válnak az egzotikusan és avíttan régi étkek maiakká és elevenekké, úgyhogy feltámad bennünk a vágy, és eljátszunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha egyiket-másikat bátran megpróbálva valóban visszautazhatnánk háromszáz évet a múltba, és odaülhetnénk a szerzetesek asztalához.”