Hirdetés

Közép-európai színházi tükör – Reflex fesztivál Szentgyörgyön

Közép-Európa kortárs színházi művészetét szemlézi március 18. és 31. között a Sepsiszentgyörgyön rendezendő III. Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál.

Bíró Blanka

2015. február 12., 20:312015. február 12., 20:31

Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház rendező-igazgatója, fesztiváligazgató csütörtökön elmondta, a biennálét kihagyták a rendezvény elnevezéséből, mert eddig háromévente sikerült megrendezni a fesztivált.

Az idei kiadást feleannyi pénzből szervezik, mind eddig – a művelődési minisztérium még nem adott választ finanszírozási kérelmükre, így eddig teljesen helyi erőből, a sepsiszentgyörgyi és Kovászna megyei önkormányzat összesen 600 ezer lejes támogatásával fedezik a költségeket.

Mint elhangzott, kevesebb előadást láthat majd a közönség, ám a fesztivál igényességét megtartották: Romániából, Magyarországról, Lengyelországból, Szerbiából és Litvániából hívtak előadásokat. A kilenc meghívott produkció kiegészül a sepsiszentgyörgyi teátrumok reprezentatív előadásaival.

Szentgyörgy Kolozsvár előtt? 
Sepsiszentgyörgy egyet előre lépett, Kolozsvár pedig egyet hátra az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséért folyó versenyben – mondta a sajtótájékoztatón Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere emlékeztetett, hogy hétfőn a művelődési minisztériumban indul az Európa Kulturális Fővárosa verseny, a címet Sepsiszentgyörgy is megpályázza Székelyföld nevében, ám míg a Reflexszel a keleti és nyugati kultúra felé nyitnak, addig Kolozsvár a magyar felirat-ellenes perekkel „zár”. Amíg Sepsiszentgyörgyön megfelelő számú jó értelemben vett „őrült” művész él, addig mindig lesznek merész ötletek és fesztiválok – szögezte le az elöljáró.

A vilniusi Oskaras Korsunovas rendező színháza már két előadással szerepelt a korábbi fesztiválokon, idén a Shakespeare Vihar című drámája alapján készült Miranda című produkcióval lépnek fel. Újvidékről a Szerb Nemzeti Színház Csehov Sirály című műve alapján készített közel hétórás előadását mutatja be Szentgyörgyön, amely újraértelmezi a színész-rendező, színész-közönség közti viszonyt és a közönség önmagával való kapcsolatát is. Az Újvidéki Magyar Színház Opera Ultimája nemcsak az opera, hanem a hatalom karikírozása.

Budapestről a Pintér Béla Társulat és a Nemzeti Színház is bemutatkozik, ez utóbbi Shakespeare Szentivánéji álom című komédiájából a tragédiára helyezi a hangsúlyt. A varsói Új Színház Nancy interjú című produkciója egy rocksztár és kedvese tragikus története.

A bukaresti Odeon Színházból Alexendru Dabija rendezésében a Demokrácia ellen című darab kapott meghívást, Silviu Purcărete rendező pedig a temesvári német és magyar színház koprodukciójában mutat be egy improvizatív darabot a kávéházak életéből.

A Tamási Áron Színház a Hamlet című produkcióval nevez be a fesztiválprogramba. Bocsárdi László elmondta, a Reflex nem a nagy fesztiválokkal akar versenyezni, Közép-Európa kultúráját mutatja be, azt, hogy ezekben az országokban miként reagál a színház a világ dolgaira. A darabok általában a saját országukban díjazottak, az újabbak díjak várományosai, ám mint Bocsárdi elmondta, személyesen is megnézte mindegyiket.

A fesztivál idei arculata egy fekete pont, ami a csend, az odafigyelés, a nyugalom jele – a szervezők két hét alatt arra vállalkoznak, hogy a színház erejével megállítják a rohanó időt – fogalmazta meg Bocsárdi. A sepsiszentgyörgyi Reflex színházi fesztivál második, 2012-es kiadása során nagy hangsúlyt fektettek a kísérőprogramok szervezésére. A színházi előadások mellett közel két hétig követték egymást a koncertek, közönségtalálkozók, filmvetítések, kiállításmegnyitók.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés