Hirdetés

Kossuth-díjat kapott Nemes Levente, a Tamási Áron Színház egykori igazgatója

Kossuth-díj

Nemes Levente Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, előadóművész

Fotó: Facebook/Tamási Áron Színház

A magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréseként járó legmagasabb magyar állami kitüntetést vehetett át pénteken délután Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nyugdíjas színművésze, egykori igazgatója.

Krónika

2025. március 14., 20:032025. március 14., 20:03

2025. március 14., 20:452025. március 14., 20:45

Nemes Levente így Farkas Árpád író, költő, műfordító után a második háromszéki Kossuth-díjas művész, és a pályájukat Erdélyben kiteljesítő színészek közül is másodikként kapta meg a legrangosabb magyar állami kitüntetést Csiky András néhai kolozsvári színművész után – írta közösségi oldalán a sepsiszentgyörgyi teátrum.

„Természetesen örülök a díjnak, de az örömön túl bonyolult érzések kavarognak bennem, rengeteg húrt megpenget a lelkemben ez az elismerés. Amikor értesítettek a döntésről, Székely János Dózsa című poémája jutott eszembe, melyből még a hatvanas évek végén készítettem egyéni előadást, és amely életem során oly sokszor segített eligazodni a nehéz helyzetekben. Most valahogy úgy érzem magam, mint Dózsa, amikor próbálja megérteni, hogy miért éppen őt nevezték ki vezérnek.

Hirdetés
Idézet
Hisz ki voltam, ki vagyok én? Konok székely kölyök, egy ezredszer is becsapott s kifosztott népség duzzogó fia. Csóró, ki minthogy egyéb út nem állott előtte, szintén katonának, vagyis színésznek állt. Kis nevesincs színész a végeken.

Valaki, bárki, egy a sok közül, aki nem tudta tétlen elviselni egy hasztalan kihívás szégyenét, és alkalma nyílt egyetlen derekas csapásra. S ezért mindjárt Kossuth-díjasnak kell lennie? S ezért mindjárt úgy gondoljon magára, mint aki másnál fontosabb? Mélyen és titokban tekintvén magamba bevallom, íme, önmagam előtt, hogy én e tisztet meg nem érdemeltem, és tévedésből lettem csak Kossuth-díjas” – fogalmazott Dózsa György szavaival Nemes Levente a díjátadó ünnepség után.

A medgyesi születésű előadóművész színészi pályáját a marosvásárhelyi Székely Színháznál kezdte (1962–72), majd a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház művésze, 1992. szeptember 5-től 2005. november végéig a közben Tamási Áron nevét felvevő színház igazgatója, november végétől a színház igazgatását Bocsárdi László az addigi rendező, művészeti vezető vette át. Színészi pályájának gazdag szerepvállalásai során szoros kapcsolatba került az irodalommal: így kitűnt Sütő András Csillag a máglyán című drámájában Kálvin, Katona Bánk bánjában Petur, Veress Dániel Örvényben című darabjában Kossuth, a Móricz Zsigmond nyomán Sylvester Lajossal közösen összeállított Bethlen Gábor című színműben a fejedelem alakításával.

korábban írtuk

Erdélyi alkotók is részesültek magyar állami kitüntetésben a nemzeti ünnep alkalmából
Erdélyi alkotók is részesültek magyar állami kitüntetésben a nemzeti ünnep alkalmából

Erdélyben élő vagy erdélyi származású alkotók is részesültek állami kitüntetésekben és művészeti díjakban a nemzeti ünnep alkalmából.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Nemesasszonyból nevelőnő, titkárnőből múzsa: hétköznapi emberek különös sorsa a temesvári kiállításon

Piaci árusok, cselédek és művészek sorsából rajzolódik ki a régi Bánság a temesvári tárlaton. A nemesség és a polgárság után a társadalom többsége kerül előtérbe: családi emlékek tárják fel a munka, a kultúra és a kivándorlás összefonódó történeteit.

Nemesasszonyból nevelőnő, titkárnőből múzsa: hétköznapi emberek különös sorsa a temesvári kiállításon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

„Mindannyiunkat elkapott a »Csicsikov-láz«”: Gogol-mű bemutatójára készül a kolozsvári színház

A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.

„Mindannyiunkat elkapott a »Csicsikov-láz«”: Gogol-mű bemutatójára készül a kolozsvári színház
2026. október 11., vasárnap

Egy szarvasgázolás bonyodalmai: Fazakas Lehel kisjátékfilmje nyerte a Filmgalopp fődíját

Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.

Egy szarvasgázolás bonyodalmai: Fazakas Lehel kisjátékfilmje nyerte a Filmgalopp fődíját
2026. október 11., vasárnap

Erdélyi, magyar és ízig-vérig európai: Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő a százéves Korunk folyóirat küldetéséről

Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.

Erdélyi, magyar és ízig-vérig európai: Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő a százéves Korunk folyóirat küldetéséről
Hirdetés
2026. október 10., szombat

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
2026. október 08., csütörtök

Lélektani mű az elkerülhetetlen tragédiáról: koprodukciót mutat be a szatmári magyar társulat

Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.

Lélektani mű az elkerülhetetlen tragédiáról: koprodukciót mutat be a szatmári magyar társulat
2026. október 07., szerda

Jubileum a láthatáron: tizedszer költöznek magyar előadások a brassói színházba

Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.

Jubileum a láthatáron: tizedszer költöznek magyar előadások a brassói színházba
Hirdetés
2026. október 02., péntek

Otthonkeresés és kultúrák találkozása a vásznon: premierek és filmes találkozások a 26. Filmtettfeszten

Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.

Otthonkeresés és kultúrák találkozása a vásznon: premierek és filmes találkozások a 26. Filmtettfeszten
2026. szeptember 30., szerda

Színészek saját élettörténetei a színpadon: szokatlan kezdeményezést indított a temesvári társulat

Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.

Színészek saját élettörténetei a színpadon: szokatlan kezdeményezést indított a temesvári társulat
2026. szeptember 29., kedd

Elek apó újra az íróasztalánál mesélhet – Új élmények várják a látogatókat Kisbaconban

Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.

Elek apó újra az íróasztalánál mesélhet – Új élmények várják a látogatókat Kisbaconban
Hirdetés
Hirdetés