
Fotó: Krónika
2007. szeptember 12., 00:002007. szeptember 12., 00:00
A szeptember 17-én Tulceáról induló karaván az erdélyi városok közül Szatmárnémetit, Zilahot és Csíkszeredát érinti, az utolsó helyszín Konstanca lesz.
Az országos premiert csütörtökön a Bukaresti Nemzeti Színházban tartják – az esemény a hivatalos, de nem az első hazai bemutató, hiszen a nyáron már vetítették a filmet a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon. A következő napon a fővárosi mozikon kívül Iaşi-ban, Brassóban és Temesváron tűzik műsorra a filmszínházak.
Tegnapi sajtótájékoztatóján Mungiu az Emlékek az Aranykorból sorozat folytatásáról beszélt – a 4 hónap, 3 hét és 2 nap a sorozat első részének tekinthető. Mint elmondta, a sötét tónusú alkotást vidámabb hangvételű filmek követik. „Az Emlékek az Aranykorból filmjei nem a kommunizmusról szólnak. Igyekszünk jó történeteket találni, amelyeket függetlenítünk a korszaktól, melyből származnak” – magyarázta. Cristian Mungiu egyelőre nem tervezi a film televíziós közvetítését, a bemutatók után DVD-n szeretné kiadni.
Az Aranypálma díjas alkotás Olaszországban és Franciaországban kasszasikert hozott, néhány nap múlva Belgiumban is műsorra tűzik. A kritikusok nemzetközi szövetsége által az év legjobb filmjeként értékelt alkotást Románia a legjobb külföldi filmnek járó, 2008-as Oscar-díjra nevezi.
Hírösszefoglaló
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.