2011. október 26., 09:562011. október 26., 09:56
Mint mondta: a művésznő az úgynevezett székely festőiskola utolsó, harmadik nagy nemzedékének a kiemelkedő egyénisége. „Akárcsak kortársai alkotásait a történetiség iránti érzék, a közösség iránti felelősség, a természet iránti fogékonyság, a természetesség, a népi kultúrához való kapcsolódás és nem utolsósorban az jellemzi, hogy a világnak meg akarják mutatni önmagukat, az erdélyi magyar közösséget. A régi korok festői tudását és a kortárs gondolkodásmódot ötvözi műveiben. Titkos jelentésű kompozíciói a huszadik század legjelentősebb, felelősségteljes művészeivel rokonítják őt. Az emberi lét örök értékeit értelmezi újra” – hangsúlyozta Banner, aki szerint Kákonyi művészetét különböző irányzatokhoz lehet kapcsolni. Mint részletezte, leginkább a szürrealistákkal rokonítható, de képeibe nagy erővel törnek be a valóság élményei.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.