2007. május 31., 00:002007. május 31., 00:00
Az erdélyi kiadók egyénileg és a Romániai Magyar Könyvescéh szervezésében vannak jelen a vásáron, többek között a csíkszeredai Pallas–Akadémia és a Pro Print, a kolozsvári Polis, Koinónia és Kriterion, valamint a marosvásárhelyi Mentor kiadó. „Az újdonságok mellett az utóbbi két év termése is jelen lesz a standokon, főként szépirodalmi művek, meséskönyvek, történelmi és néprajzi tárgyú tanulmánykötetek, képzőművészeti kiadványok. A vásár lehetőséget teremt arra, hogy a romániai magyar könyveket is megismerhesse a magyarországi olvasó, esetleg könyvkereskedő, forgalmazó” – mondta el a Krónikának Káli Király István, a könyvescéh elnöke.
A központi helyszínen, a Vörösmarty téren és környékén 140 standon csaknem 250 kiadó mutatkozik be, a kimondottan szakmai programokat koncertek és előadások egészítik ki. A Vörösmarty tér mellett még Óbuda főterén, a Liszt Ferenc téren, a Ráday utcában, Újbudán és egy új helyszínen, Pestszentlőrincen rendeznek könyves seregszemlét. A fesztivál plakátját az a pegazus díszíti, amelyet a 1938-as rendezvény alkalmával készített Fery Antal rézmetsző. Az alkotást a könyvhét egykori alapítója, Supka Géza lánya nemrég juttatta el a szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesüléséhez. A 6. Gyermekkönyvnapok című társrendezvényen számos új, fiataloknak szóló kötetet kínálnak az olvasóknak. A gyerekkönyvek kiadóinak pultja alacsonyabb lesz, az egyik Vörösmarty téri színpadon pedig kizárólag az ifjú irodalombarátoknak szóló műsorok szerepelnek majd.
Hírösszefoglaló
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.