Fotó: Krónika
2007. április 05., 00:002007. április 05., 00:00
Kolozsváron és Budapestenegyaránt tevékenykedő zeneszerző, karmester ezúttalszerzőként mutatkozik be a sétatéri színpadon:Szirén című egyfelvonásos operájátFekete Gyula Római láz című kamaraoperájamellett mutatják be ma 18.30-tól. Mindkételőadás országos ősbemutató lesz.
Szőcs Géza sajátnovellája alapján írt magyar és francianyelvű librettót a Szirénhez, amelyet 2001-benLuxemburgban mutattak be, legutóbb pedig két évenagy sikerrel játszották a MűvészetekPalotájában – Gothár Péterrendezésében. Ezúttal az opera fiatalmunkatársa, Szabó Emese elképzelésébenelevenedik meg a játékos-abszurd történet:az utazgató karmester szirént vásárol egykikötőben, majd luxushajóra száll vele. Aszeretet erejétől a szirén énekelni kezd, deéneke – melyet a karmester éteriként érzékel– a többi utas számára elviselhetetlen zörej.A végül tengerbe dobott szirént Kele Brigittaalakítja; a tragikus sorsú karmester szerepétSzilágyi János, a hajóskapitányétSándor Árpád énekli. Az előadásbanaz opera további tizenkét énekese lépfel, ők az utazóközönséget alakítják.
Fekete Gyula Római lázcímű operáját szintén több nyelven– a magyaron kívül angolul és olaszul –előadták már, a művet a magyarországizeneszerző tizenöt évvel ezelőtt, chicagóitanulmányai idején írta. Az Edith Whartonnovellája alapján készült kamaraopera címenemcsak a helyszínre utal, hanem a szövegbenutalásszerűen előforduló maláriára is –a római láz ugyanis a betegség régieselnevezése. A műben két idősebb hölgy – MolnárMária és Székely Zsejke – beszélget amúltról, régi szerelmekről. Az opera „belsőrezdüléseik zenei kifejezése, a belső drámakihangosítása” – fogalmazott a zeneszerző. Azelőadást a Szirénhez hasonlóan SzabóEmese állította színpadra, és ajelmezeket is ő tervezte. Mindkét művet KulcsárSzabolcs vezényli, a díszleteket Lőrincz Gyulatervezte.
„Mindketten – Fekete Gyula ésén – annak a zeneszerző társadalomnak vagyunk atagjai, akik a nyolcvanas években szembefordultak ahatvanas-hetvenes évek avantgárdjával, ésakik valamilyen módon válaszút elékerültek. El kellett dönteniük, hogy folytatják-eaz avantgárd által kijelölt utat, amely révénlégüres tér keletkezett az alkotók ésaz előadók, a közönség között. Úgytudtunk megújulni, hogy visszafordultunk a zenetörténetimúlthoz, és elkezdtünk újra dallamos,harmonikus és organikus zenét írni” –vázolta a kortárs magyar zenedrámagenerációváltását Selmeczi György.A zeneszerző szerint a „visszaforduló gesztus” sikerült:az újító generáció tagjai egyresikeresebbek, műveiket egyre gyakrabban játsszák.„Sokkal szorosabb szálakon kötődünk azenetörténeti hagyományhoz, és ezáltalújra kapcsolatot tudtunk teremteni az előadóinkkal éstermészetesen a közönséggel. Ezen az útonjárunk máig, pedig az első időszakban jókorapofonok is értek” – magyarázta a zeneszerző, aki a„sorstársak” között Orbán Györgyötés Vajda Jánost említette. Mindkét szerzőbemutatkozott már Kolozsváron: a Pikkóherczeggel, valamint a Leonce és Lénával.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.