2010. január 28., 09:272010. január 28., 09:27
Spielmann Mihály, a könyvtár vezetője köszönetet mondott azoknak, akik lehetővé tették a berendezés beszerzését. „Az akció mögött ugyan szervezetek állnak, mégis ki kell mondani, hogy elsősorban személyeknek köszönhető az akció sikere, elsősorban a Téka ifjú munkatársának, Lázok Klára történésznek volt ebben nagy szerepe” – mondta az író-történész.
„Én immár 39 esztendőt töltöttem ebben a könyvtárban, és úgy gondolom, hogy a fiatalok dolga az, hogy átvegyék a munkát. Ők a műszaki oldalt szeretnék erősíteni, de azt is el kell fogadni, hogy a világ nemcsak műszakiakból, hanem humán, emberi oldalból is áll” – mondta Spielmann.
Az adományozók nevében a Téka Rotary Klub elnöke, Simonffy Katalin újságíró elmondta: ehhez hasonló berendezés már minden jelentős könyvtárban létezik, ennek segítségével könnyebben tájékozódhatnak majd a látogatók.
Lázok Klára szerint a berendezés egy demokratizálódási folyamat része, hiszen
„Az eszköz révén nemcsak a kutatók juthatnak majd hozzá a Téka kincseihez, például a nyelvemlékekhez, hanem a bárki, akit ez érdekel. A legszebb könyvek egyes részletei és egyéb érdekességek is láthatók lesznek a képernyőn.” A berendezést a székelyudvarhelyi KonnertFilm Kft. készítette el a Teleki Téka számára.
A Teleki Téka Alapítvány elnöke, Haller Béla tanár szerint a könyvtárnak egyre több barátja van. Az alapító Teleki Sámuel nagy felelősséget ruházott a leszármazottakra. A bázeli Teleki-rokonság hozta létre a Teleki Téka Alapítványt, és annak az ikerszervezete a vásárhelyi alapítvány, amely pályázatok útján egészíti ki az állami támogatásokat. Ennek segítségével cserélték ki az ablakokat, riasztóberendezéssel látták el az épületet, restaurálták a korabeli székeket.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.