
Fotó: MTI
2007. április 23., 00:002007. április 23., 00:00
A Székelyudvarhelyen született Méhes Györgyöt Tőkés László királyhágómelléki püspök búcsúztatta a református egyház szertartása szerint. „Egy nagy író, kivételes szellem, vonzó emberi egyéniség itthagyott bennünket, akit olvasói mindenhol gyászolnak, ahol a magyar nyelvet őrzik, ahol a nyelv lélek, több is mint egyszerű identitás – fogalmazott búcsúztatójában Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke. – Velünk maradsz, a te emberi példád legyen mindannyiunknak igaz örökség.” Bogyay Katalin, a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkára a gyász pillanataiban ünnepről beszélt, de megfogalmazása szerint „itt most egy teljes, példamutató életet ünnepelhetünk. Olyan gazdag életet, amelynek főszereplője mindig a helyes irányba fordult, az útkereszteződéseknél nem tévesztett.”
Orbán János Dénes, Méhes György monográfusa, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának nevében búcsúztatva az írót kiemelte, hogy szomorú csillaghullásnak lehettünk tanúi az elmúlt fél esztendőben: irodalmunk nagy veteránjai, Faludy György, Sütő András, Határ Győző, Lázár Ervin, Nagy Gáspár, most pedig Méhes György hagyott el bennünket. „Mesék özönével ajándékozta meg a gyermekeket, kacagással a nézőket, patinás ízekkel a regényolvasókat, okos kritikákkal a szakembereket” – fogalmazott az E-MIL elnöke.
„Köszönjük, hogy megtanított bennünket a csodavárás gyönyörűségére” – búcsúzott Bogyay Katalin a Kossuth-díjas írótól.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.