Hirdetés

Könyvek félezer négyzetméteren

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Az ország legnagyobb könyvesboltját nyitja a Libri Kolozsváron. A Kolozsváron néhány napon belül átadásra kerülő Polus Center bevásárlóközpont területéből 630 négyzetméternyi felületet kizárólag könyvek értékesítésére tartanak fenn. „Október 12-én reggel nyolc órakor megnyitjuk a Libri könyvbirodalmat, az ország legnagyobb könyvesboltját” – közölte lapunkkal John Holm, a könyvkereskedelmi lánc romániai ügyvezető igazgatója.

2007. október 11., 00:002007. október 11., 00:00

„Jó helyen vagyunk jó id?ben”

Az amerikai származású, több éve Székelyudvarhelyen, majd Magyarországon él? igazgató bizakodóan néz a feladat elé. Elmondta, a romániai könyvpiacot hatalmas lehet?ségnek tekintik, más okok mellett azért is, mert nincsenek nagy, Libri-méret? könyvüzletek. „A Libri tágas üzletei jelen lesznek a bevásárlóközpontokban. Manapság ebbe az irányba mutat a trend. Az emberek szabadidejük jó részét fogják mallokban és plázákban eltölteni” – magyarázta John Holm. A Libri kolozsvári üzlete csak els? lépés a befektetések sorában, a Magyarországon markánsan jelen lév?, Horvátország és Szlovénia irányába is terjeszked? multinacionális cég jöv?re Bukarestben, majd Konstancán, Brassóban, Temesváron, Aradon és Nagyváradon is boltokat tervez nyitni. A 350 ezer euró érték? kolozsvári befektetés nyomán 630 négyzetméter összfelületen, 14–18 alkalmazottal és több mint hétezer kötettel indul a Libri. A bolt kínálata kizárólag könyvekb?l és hangoskönyvekb?l áll, mell?zik az olyan, a hazai könyvüzletekben megszokott termékeket, mint a cédék, DVD-k vagy papíráruk. Az indulás pillanatában a könyvkészlet 7000 címe közül a román nyelv? készleten kívül ezer magyar, ezer pedig angol nyelv? kötet lesz, jöv?re már tízezer könyv közül választhatnak kedvükre valót az olvasók. A magyar, román vagy más nyelv? könyvek arányát a vásárlói igények döntik majd el – jelezte az igazgató.

A közösség felé forduló üzlet

A könyvesbolt célja szerint a romániai könyvpiac legszélesebb palettáját kívánja a vev?k elé tárni, de üzleti politikájukhoz szervesen hozzátartozik a regionális igényekre való odafigyelés is. John Holm szerint a terjeszkedés során igyekeznek figyelembe venni az adott régió közösségének igényeit. Így minden boltban lesz a helyi kiadók és szerz?k számára fenntartott könyvsarok. „Azt szeretnénk, ha a közösség helyi szinten is büszke lenne saját kulturális értékeire” – indokolta az igazgató, elmondva, 2008. januárjától még élénkebbé válik a boltban a Kolozsvár-sarok, heti három alkalommal felolvasó-délutánokat, író-olvasó találkozókat fognak tartani, hogy megteremtsék a helyi könyvkiadók és szerz?k, valamint az olvasóközönség közti dialógus lehet?ségét. „Els?dleges, hogy kellemes környezetet teremtsünk a könyvbarátok számára, az átfogó könyvkínálat mellett ezért is ilyen tágas a tér. Olvasószigeteket alakítunk ki, hogy a vásárlók kedvükre böngészhessenek, ha nem találják a keresett könyvet, megrendeljük számukra. Ha valaki hosszabb ideig egyszer?en csak olvasni szeretne, senki sem fog rászólni, hogy vásároljon már valamit. Azt akarjuk, hogy a munkahely és az otthon után sokak számára a Libri legyen a harmadik kedvelt hely” – magyarázta John Holm.

Tudatos könyvpolitika

Romániában megszakadt a kapcsolat az 1989 el?tti könyves kultúra és a jelenlegi olvasói szokások között – fejtette ki nézetét az igazgató, aki szerint a világpiaci javuló tendencia alapján most érett meg rá az id?, hogy az olvasók és könyv közötti kapcsolat ismét felértékel?djék. A Libri könyvesbolt feladatát abban látja, hogy a bolt méltó feltételeket teremtsen ehhez. „Nem találtunk ki semmi újat, csak a könyvvel való találkozás élményét helyezzük egy arra alkalmas térbe. Mára a kiadók is felismerték a min?ségi termék el?állításának fontosságát. Erdély gazdag múlttal rendelkezik a szerz?k és a könyvkiadás terén, ami bizakodásra jogosít a megnyíló könyvüzlet sikerét illet?en” – jelentette ki.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés