2007. október 16., 00:002007. október 16., 00:00
Az idei díszvendég Katalónia volt, mintegy jelezve a kis nyelvek kulturális támogatásának szándékát. A vásáron a könyvpiac változásait követhették nyomon a látogatók: növekedett az elektronikus könyvek és a képregények aránya. A vásár nemcsak számos tekintélyes külföldi és német szerző – köztük Umberto Eco és Günter Grass – találkozóhelyéül szolgált, hanem óriási lehetőséget nyújtott az üzletkötésekre, a szerzők és kiadók jövőbeni együttműködésének megalapozására is. Az idei könyvvásár ebből a szempontból minden korábbinál gyümölcsözőbb volt. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 400 könyvet mutatott be, jelenlétével mindenekelőtt a kortárs magyar irodalmat kívánta népszerűsíteni, többek közt Bartis Attila, Grecsó Krisztián és Darvasi László műveit.
A seregszemle zárónapján adták át a német könyvszakma hagyományos békedíját, amelyet ezúttal az izraeli író-történész és neves holokausztkutató, a 75 éves Saul Friedländer kapott meg. Bejelentették ugyanakkor, hogy a 60. frankfurti könyvvásár díszvendége 2008-ban Törökország lesz.
MTI
Kétszáz éves jubileumát ünnepli idén a Magyar Tudományos Akadémia, amelyhez kapcsolódva november 20–22. között Kolozsváron rendezik meg a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című eseménysorozatot.
Érkezik az erdélyi mozikba az Egykutya című magyar film, az Oscar-díjas Deák Kristóf legújabb alkotása.
A Csíky András Alapítvány Kuratóriuma közölte, hogy ki a 2025-ös évben a díjazottjuk. Idén székelyföldi társulat fiatal színművésznője kapja az 1000 euróval járó elismerést.
A laikus nézők számára is befogadhatók és élvezetesek azok a felvételek, amelyek az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete kezdeményezésére különböző tájegységek népzenéjét ismertetik. Az új HangŐRZŐ-kisfilmekről Molnár Szabolcs prímással beszéltünk.
Premierekkel, díjnyertes produkciókkal és felújított alkotásokkal várják a közönséget a 19. Bukaresti Magyar Filmhéten, melyet november 10. és 16. között rendeznek meg a román fővárosban – tájékoztatta az MTI-t a Liszt Intézet bukaresti központja.
November 15-én a Kolozsvári Magyar Operában, a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be a Magyar menyegző című zenés, táncos, romantikus filmet.
Adódtak ugyan anyagi, szervezési nehézségek az elmúlt két évtizedben, viszont örömre ad okot, hogy jubilálhat a 20. alkalommal tartandó Ars HUNGARICA, Nagyszeben magyar kulturális fesztiválja.
A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata november 8-án 19 órakor mutatja be legújabb produkcióját: a Leenane szépe című, fekete humorral átszőtt drámát. A premiert a Transilvania színpadon tartják.
A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium – Az Értől az Óceánig című produkciójában a Duna Művészegyüttes.
A magyar filmművészet két kiemelkedő alakja előtt tiszteleg november folyamán a kolozsvári Művész mozi.