
Fotó: Biró István
2007. március 20., 00:002007. március 20., 00:00
Limberger több éve járErdélybe, a kalotaszentkirályi táborok révénsok itteni barátot is szerzett. Muzsikája nem avilágzenész mentalitását tükrözi,aki éppen csak belekóstol más népekzenéjébe, és elcsen néhánydallamot: a kalotaszegi muzsikát autentikusan igyekszikmegszólaltatni. A kolozsvári koncert – már ahelyszín miatt is – családiasra sikerült. Nem aközönség csoportosult a zenészek köré,hanem ők kísérték a közönséget,teremről teremre haladva muzsikáltak. A harmadik teremben márkibővült a csapat, az éppen jelen levő helybelinépzenészekkel.
A koncerttel egyévesszületésnapját is ünneplő Angyalokkávéházban novembertől rendszeresen tartanakkoncerteket, vasárnap esténként. „Volt ittkísérleti, kortárs cseh zene, és lesz ajövő héten flamenco, egy erdélyi gitárművész,Vargha András előadásában. Kétalkalommal rendeztünk dzsesszkoncertet is, de a legtöbbesemény népzenei jellegű. Itt él, hozzánkközel ez a nagyszerű népzenei, cigányzeneihagyomány, amelyet – ahhoz képest, hogy Nyugatonmennyire csodálják – itt, Kolozsváron nemigenhallani” – foglalta össze az Angyalok zenei kínálatátés törekvéseit Raoul Weiss ügyintéző.Mint elmondta, az említett műfajokon kívülgyakorlatilag bármilyen „jó zenét”beengednek az Angyalokba, elsősorban olyasmit, ami hiányzik aváros zenei palettájáról.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.