Költözik a múzeum

Lakásbelsőket mutatnak be a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Régi álma valósul meg a Maros megyei múzeum vezetőinek: szakszerű tárolásra alkalmas raktárépületet rendezhetnek be, ahol a laboratóriumok is helyet kapnak.

2006. június 21., 00:002006. június 21., 00:00

A megyei tanács a Vörösmarty utcai egykori kisegítőiskola bentlakását adta át a múzeumnak, amelyet eddig – ideiglenesen – a telekkönyvi hivatal használt. „Hat évvel ezelőtt két hét alatt kellett kiköltöznünk a Baross Gábor utcai épületből, és mivel nem volt más lehetőségünk, a Kultúrpalota harmadik emeletén alakítottuk ki a raktárhelyiségeket. De a palota sokkal többre hivatott annál, hogy múzeumi raktárnak használjuk, ezért olyan kiállítások berendezésére készülünk, amelyek méltán számíthatnak majd a látogatók érdeklődésére” – ecsetelte el lapunknak az intézmény hányattatásait Bónis Johanna igazgató.
A Vörösmarty utcai épületet a megyei tanács anyagi támogatásával újították fel: befejezték a festést, és jelenleg a központi fűtést szerelik. Modern polcrendszert alakítottak ki, és korszerű laboratóriumot rendeztek be a restaurátoroknak. A Kultúrpalota harmadik emeletén napok óta tart már a csomagolás. A múzeum munkatársai a régészeti anyagot és a középkori gyűjteményt – bútorokat, fegyvereket, textíliákat, írott dokumentumokat, könyveket, a korabeli tudomány és technika tárgyi emlékeit – dobozolják. A költözést követően válogatják ki majd a szakemberek a Kultúrpalota állandó tárlatának anyagát. Bónis Johanna elmondta, a gyűjteményeket külön-külön mutatják be a látogatóknak, minél életszerűbben – a legreprezentatívabb tárgyakat lakásbelsőkben helyezik el.
A múzeumban a napokban zárult a Lélek-Tér-Kép című kiállítás, amelyet a debreceni Déry Múzeum jóvoltából mutattak be Marosvásárhelyen is – a tárlat az első eredménye a két múzeum között létrejött kapcsolatnak. A tervek szerint az ősszel Vásárhelyen sorra kerülő tudományos konferenciára valamennyi partnerintézmény képviselőjét vendégül látják.


Új részleg a naiv művészetnek
Idén már második alkalommal adott helyet magyar vonatkozású tárlatnak a Maros megyei múzeum néprajzi részlege. Tegnap Laczkó Aranka naiv művész szőtteseiből, színes rajzaiból és festményeiből, illetve írott húsvéti tojásaiból nyílt kiállítás. A művésznek ez a nyolcadik egyéni tárlata Marosvásárhelyen, de bemutatkozott már a budapesti Nemzeti Múzeumban és a kecskeméti Magyar Naiv Művészet Múzeumában is. Bónis Johanna, a múzeum igazgatója új részleg megnyitását tervezi, ahol a helyi és környékbeli naiv művészek munkáját gyűjtenék össze, illetve állítanák ki.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról
2025. augusztus 28., csütörtök

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson