
2009. szeptember 16., 10:162009. szeptember 16., 10:16
Simon Ágnes, az intézet munkatársa lapunknak elmondta: a programban részt vevő diákok több, a George Coşbuc iskola németül tanuló diákjai közül került ki, de két egyetemista is csatlakozott a csoporthoz, így a jelentkezők életkora 13-tól 31 évesig változott.
A fiatalok a nap minden kerek órájában fényképet készítettek a város valamely pontján. Simon Ágnes elmondta, a program egyik célja az volt, hogy a diákokban tudatosítsák: Kolozsvár nemcsak a turisztikai látványosságokból áll, így a fényképek olyan helyeken készültek, melyek kevéssé ismertek, de jellemzőek Kolozsvárra, vagy fontosak a résztvevőknek.
A program ötletgazdája az intézet németországi munkatársa, aki négy hónapig gyakorlatozott Kolozsváron, és aki saját városában, Halleban korábban már megvalósított egy hasonló projektet.
A terepmunka előtt a fiataloknak Andrei Budescu, a kolozsvári Művészeti és Formatervezési Egyetem tanára tanította meg a fényképezés alapjait. „A másik célunk éppen az volt, hogy megszerettessük a diákokkal a fényképezést, akik Andrei Budescutól megtanulhatták, hogyan kell manuálisan beállítani a digitális gépeket” – mondta Simon Ágnes. A kiállított 24 képet a résztvevők közösen választották ki az összegyűlt képanyagból.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.