
Fotó: Krónika
2007. április 19., 00:002007. április 19., 00:00
A két magyarországi zenész, zeneszerző a technikai részletek egyeztetésén kívül sepsiszentgyörgyi közönségtalálkozót is beiktatott, amelyen nemcsak a készülő produkcióról beszéltek, hanem felelevenítették a legendás Illés együttes történetét a kezdetektől a szétbomlásig, majd szó esett a későbbi Fonográfról. Rajongóik az akkori karhatalom piszkos ügyködéseiről, a dalszövegekről, a politikai konfliktusokról faggatták őket. Szörényi Levente elmondta, a magyar őstörténelem eseményeihez fűződő négy alkotásának, az Attila – Isten kardja, István, a király, Veled, Uram! és az Árpád népe részleteiből áll össze a koncertszerű előadás. Bár nem ebben a sorrendben születtek, ilyen összeállításban kerülnek majd színre, az egységes keretet narráció biztosítja, és a legnépszerűbb betétdalok, duettek és kórusművek csendülnek fel.
A produkcióban látványos rendezői megoldásokat, díszes jelmezeket, tánckart és többtucatnyi statisztát vonultatnak fel. Szörényi hangsúlyozta, ebben a formában első ízben kerül a közönség elé a négy alkotás, és ha a háromszéki ősbemutató sikeres lesz, akkor az anyaországban is több helyszínen bemutatják majd. „Mind a négy rockopera bemutatására nincs anyagi fedezet, de a keresztmetszetük színrevitelével az István, a király után írt műveket is megismerheti a közönség. Úgy érzem, az István, a királynak a népszerűsége néha »agyonnyomja« a többi művemet” – fogalmazott Szörényi. „A darabok gazdag szimbólumrendszere, dramaturgiája azt érzékelteti, hogy sokféle igazság lehet, más eredményre jutunk, ha az érzelmeinkre, és másra, ha az értelmünkre hallgatunk, ezért jobb elkerülni az igazságok tragikus szembeállítását, megegyezésre kell törekedni, mert az jelenthet megalapozott jövőt” – foglalta össze Bródy János a produkció gondolatmenetét.
Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács elnöke az augusztusi világtalálkozóról elmondta, nagy kaland, hogy felfedezzék és megszólítsák a világ minden tájára elszármazott háromszékieket. A polgármesteri hivatalokhoz, a parókiákhoz eljuttatott kérdőívek alapján próbálják feltérképezni, hányan hagyták el a térséget, és jelenleg hol élnek. Már több százan jelezték, hogy hazajönnek a találkozóra, párizsi professzorok, ausztrál farmerek egyaránt. A rendezvény célja a háromszéki öntudat megerősítése, az elszármazottak, és az itthon élők közötti kapcsolat kialakítása, amely szellemi, és anyagi tőkekoncentrációja révén lendületet ad Kovászna megye fejlődésének.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.