2007. május 03., 00:002007. május 03., 00:00
A különböző magyarországi és határon túli helyszíneken tartott elődöntők, valamint a balatonfüredi középdöntő után 16 színművész és előadóművész jutott be az utolsó fordulóba, köztük a tavalyi győztes kaposvári Hunyadkürti György, valamint Ördög Miklós Levente, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja és Váta Loránd, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze, aki a tavaly második helyezést ért el a Versünnepen.
„Kodály szellemiségéhez akartunk hűek maradni, ezért a 2007-es vetélkedőre zenével kapcsolatos versekkel lehetett nevezni. Ezenkívül idén a mondott versek mellett bevezettünk egy újabb kategóriát, az énekelt versekét” – nyilatkozta a Krónikának a szervező Versünnep Alapítvány elnöke, Kolti Helga. Az első, 2005-ös szavalóverseny témája József Attila költészete volt, születésének 100. évfordulója alkalmából, tavaly pedig az ’56-os forradalom, illetve az 50. évforduló állt a rendezvény középpontjában. Szinetár Miklós rendező, a zsűri elnöke szerint nehéz dolguk volt már az elődöntők és a középdöntő során is, ugyanis a benevezők szinte kivétel nélkül magas színvonalú produkciókkal szálltak versenybe. Így a 117 középdöntős közül a zsűri 12 helyett 16 versmondót, -éneklőt válogatott a döntőbe. A diákság azonban nem mutatott túl nagy érdeklődést a vetélkedő iránt, aránylag kevesen jelentkeztek, így az utolsó fordulóba mindössze ketten kerültek be. „Azt szerettük volna, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon a vetélkedőn a határon túli művészeti élet, ezért választottuk idén a döntő színhelyéül Szatmárnémetit. Úgy tervezzük, hogy jövőre is valamelyik határon túli várost választjuk. Szóba került Erdély, Felvidék és Vajdaság is, de még nem született e tekintetben végső határozat” – magyarázta Kolti Helga.
A vetélkedőt a Versünnep Alapítványon kívül a Duna Televízió, illetve a középdöntőnek helyet adó város, Balatonfüred önkormányzata is támogatta, a döntőt pedig élőben közvetíti majd a Duna Televízió és a Magyar Katolikus Rádió. A szavalók az élő, egyenesben történő bemutatkozási lehetőség mellett értékes nyereményekben és pénzjutalomban is részesülnek a versenyen elért helyezésük függvényében.
Babos Krisztina
Határok nélkül Szatmárnémetiben
A Versünnep vetélkedő fesztiválnyitó esemény is, hiszen az első rendezvénye a Szatmárnémetiben május 4–20. között zajló Határok nélkül elnevezésű összművészeti és nemzetközi fesztiválnak. A több mint kéthetes eseménysorozat során színházi előadások, koncertek, kiállítások várják az érdeklődőket. A házigazda Északi Színház több magyar társulatot – így a beregszászi Illyés Gyula, a nyíregyházi Móricz Zsigmond, a kassai Thália Színházat – lát vendégül, továbbá egy-egy produkcióval fellép a bukaresti Bulandra Színház és Dan Puric előadóművész, valamint a grazi Asou színház, a lengyelországi Rzeszów Wanda Siemeszkowa színháza és a krakkói Bagatela Társulat is. A művészeti múzeumban színháziplakát-biennálét rendeznek, a zenekedvelőket pedig a magyarországi Hot Jazz Band és a helyi filharmónia koncertjére várják a szervezők.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.