
Fotó: Szentes Zágon
2007. szeptember 11., 00:002007. szeptember 11., 00:00
Az évad első bemutatója Bartók Béla A csodálatos mandarin című művéből készül. A tavalyi Bartók-fesztiválon M. Tóth Géza számítógépes animációja kísérte a zeneszerző által egyfelvonásos pantomimként meghatározott zenedarabot, ezúttal – október 7-én – Jakab Melinda rendezésében, illetve koreográfiájával láthatja a közönség. November elején Ábrahám Pál Bál a Savoyban című operettjét mutatják be, az évad további tervei között pedig kortárs művek – Gyöngyösi Levente A gólyakalifa című operája és Demény Attila Az utolsó meggymag, Parafarm, Bevégezetlen ragozás című kamaraoperái –, továbbá Jules Massenet Thais és Gounod Faust című operája szerepel.
Az operakedvelőket két évfordulós fesztivál is várja, amelyekkel az intézmény a 125 éve született Kodály Zoltán és Kálmán Imre munkássága előtt tiszteleg. Október 18–21. között rendezik meg a Kálmán-napokat, a rendezvényen a zeneszerző több művét játsszák: a Marica grófnőt, A bajadért és a Csárdáskirálynőt, valamint Operettgála címmel válogatást nyújtanak Kálmán legnépszerűbb dalaiból. November 16–18. között tartják meg a Kodály Zoltán Emléknapokat, amelynek keretében fellépnek a kolozsvári gimnáziumok kórusai, és amelyre a társulat a Székely fonóval (a francia Didier Lucchesi vezényel), valamint Kocsis Zoltán átiratával, a Magyar népdalokkal készül. Az idei vendégek közt lesznek a budapesti Operaház szólistái, Puccini Bohéméletét az ő közreműködésükkel adják elő október 11-én Selmeczi György vezényletével. A jövő csütörtökön vendégjátéknak ad otthont az opera, debreceni, pécsi és budapesti művészek Operettgála címmel a műfaj népszerű darabjait adják elő.
Kétszáz éves jubileumát ünnepli idén a Magyar Tudományos Akadémia, amelyhez kapcsolódva november 20–22. között Kolozsváron rendezik meg a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című eseménysorozatot.
Érkezik az erdélyi mozikba az Egykutya című magyar film, az Oscar-díjas Deák Kristóf legújabb alkotása.
A Csíky András Alapítvány Kuratóriuma közölte, hogy ki a 2025-ös évben a díjazottjuk. Idén székelyföldi társulat fiatal színművésznője kapja az 1000 euróval járó elismerést.
A laikus nézők számára is befogadhatók és élvezetesek azok a felvételek, amelyek az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete kezdeményezésére különböző tájegységek népzenéjét ismertetik. Az új HangŐRZŐ-kisfilmekről Molnár Szabolcs prímással beszéltünk.
Premierekkel, díjnyertes produkciókkal és felújított alkotásokkal várják a közönséget a 19. Bukaresti Magyar Filmhéten, melyet november 10. és 16. között rendeznek meg a román fővárosban – tájékoztatta az MTI-t a Liszt Intézet bukaresti központja.
November 15-én a Kolozsvári Magyar Operában, a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be a Magyar menyegző című zenés, táncos, romantikus filmet.
Adódtak ugyan anyagi, szervezési nehézségek az elmúlt két évtizedben, viszont örömre ad okot, hogy jubilálhat a 20. alkalommal tartandó Ars HUNGARICA, Nagyszeben magyar kulturális fesztiválja.
A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata november 8-án 19 órakor mutatja be legújabb produkcióját: a Leenane szépe című, fekete humorral átszőtt drámát. A premiert a Transilvania színpadon tartják.
A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium – Az Értől az Óceánig című produkciójában a Duna Művészegyüttes.
A magyar filmművészet két kiemelkedő alakja előtt tiszteleg november folyamán a kolozsvári Művész mozi.