
Fotó: Krónika
A Kodály-év jegyében szervezik meg Bukarestben a 13. Magyar Zene Fesztivált, amelynek célja fiatal klasszikus zenei tehetségek felfedezése és magyar zeneszerzők műveinek népszerűsítése.
2017. május 12., 10:582017. május 12., 10:58
2017. május 12., 10:592017. május 12., 10:59
A május 16. és 19. között zajló fesztivált szervező Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója, Kósa András László az MTI-nek elmondta: az idei év kettős Kodály-évforduló, hiszen a zeneszerző, zenetudós és zenepedagógus születésének 135. és halálának 50. évfordulójára is emlékeznek.
A zsűri 15 versenyszámban 20 versenyzőt juttatott döntőbe, közöttük vannak olyanok, akik duóban lépnek fel. A versenyzők számos Bartók-művel jelentkeztek, ami a Bartók-év jegyében lezajlott két legutóbbi fesztivál eredményességét tükrözi - magyarázta az igazgató. Reményét fejezte ki, hogy az idei fesztivál után Kodály Zoltán-műveket is gyakrabban fognak műsorukra tűzni a fiatal román zenészek.
A verseny során a közönség hallhat még Liszt Ferenc-, Erkel Ferenc-, Doppler Ferenc-, Gárdonyi Zoltán-műveket, de Dohnányi Ernő, valamint George Enescu és Dinu Lipatti román zeneszerzők szerzeményei is felcsendülnek.
Az idén is zongoristák jelentkeztek többségben, de gyarapodott a hegedűsök, az énekesek és a fuvolisták száma. A fesztivál egyik különlegessége, hogy első alkalommal marimba hangszeren is megszólal Bartók Béla Román népi táncok című műve.
Az első három helyezett a Balassi Intézet hálózati együttműködésének köszönhetően a Római Magyar Akadémián és a bécsi Collegium Hungaricumban tarthat jutalomkoncertet, valamint a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen léphet fel. A fesztivál záróünnepségén a díjazottak mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori diákjaiból alakult Trio Energico ad koncertet.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!