
Fotó: Krónika
2007. április 03., 00:002007. április 03., 00:00
Ez utóbbiakkal, valamint Pákhkollekciójával együtt – amely ma a világlegnagyobb, magánkézen lévőMunkácsy-gyűjteménye – 46 Munkácsy-festménylesz megtekinthető július 5-éig Csíkszeredában.
„A múzeumban javábanzajlanak a felújítási munkálatok, mára vége felé tartunk. A padlóburkolatotkicseréltük, és gipszkartonoztunk, hogy egyenesfelületet nyerjünk. Olyan teret alakítottunk ki,amely megfelel majd a kiállításnak, illetve aképek hangulatának” – mondta el a KrónikánakGyarmati Zsolt. A Csíki Székely Múzeumigazgatója hozzátette, az épületbenfelszerelték már a klímaberendezést, ésfelújították a teljes elektromos hálózatot.A múzeumot a következőkben látják elbiztonságtechnikai eszközökkel, füstérzékelővel,mozgásérzékelővel, riasztóberendezéssel,kamerával és infravörös függönnyel,a kiállítás idején pedig a nap huszonnégyórájában fegyveres biztonsági őrökvigyáznak a képek épségére. „Nemlátjuk még át pontosan, hogy mennyibe kerüla tárlat biztonsága, de az összköltséghozzávetőlegesen nyolcszázezer és egymilliólej között várható” – fejtette ki amúzeumigazgató. A biztonság megszervezésénkívül javában dolgoznak a kiállításmagyar és román nyelvű reklámanyagán is.A múzeum már korábban Munkácsyhozkapcsolódó zsebnaptárakat, asztali naptárakatmeg falinaptárakat adott ki, a kiállításplakátjai jelenleg készülnek. Összesennyolcféle plakát népszerűsíti majd acsíkszeredai Munkácsy-tárlatot, ezen kívülszórólapokkal és nagyméretű reklámokkalkívánják felhívni a figyelmet a tárlatra– nemcsak Csíkszeredában, de Erdély számosmás városában, így Kolozsváron,Marosvásárhelyen, Brassóban ésSzékelyudvarhelyen is.
Napokon belül elindul awww.munkacsy.ro honlap, amelyen valamenynyi hasznos információelérhető lesz, ezenkívül az info@munkacsy.ro e-mail címen is lehetérdeklődni. „Egyedi vállalkozásnak számít,ugyanis Magyarországon az eddigi nyolc helyszínen, aholezt a Munkácsy-anyagot kiállították,sehol nem szenteltek külön honlapot az időszakostárlatnak” – tette hozzá Gyarmati Zsolt.
Mint elmondta, a kiállításköltségeinek mintegy harmadát a csíkszeredaiönkormányzat állja, a fennmaradó résztpedig pályázatok és támogatókútján kívánják biztosítani,és a jegyek – amelyek között lesz teljes árú,diákjegy, nagyobb csoportok, illetve nyugdíjasokszámára kedvezményes jegy – eladásábólszármazó bevétel várhatóankiegyenlíti majd a költségeket. „Valószínűlega teljes árú jegy sem fogja meghaladni háromcsomag jobb minőségű cigaretta árát” –ígérte Gyarmati, aki ötven–hetvenezer látogatóraszámít. A múzeumigazgató hozzátette,több csoport is jelentkezett már tárlatlátogatásraMagyarországról és Erdélyből.
Márton Róbert
Premierekkel, díjnyertes produkciókkal és felújított alkotásokkal várják a közönséget a 19. Bukaresti Magyar Filmhéten, melyet november 10. és 16. között rendeznek meg a román fővárosban – tájékoztatta az MTI-t a Liszt Intézet bukaresti központja.
November 15-én a Kolozsvári Magyar Operában, a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be a Magyar menyegző című zenés, táncos, romantikus filmet.
Adódtak ugyan anyagi, szervezési nehézségek az elmúlt két évtizedben, viszont örömre ad okot, hogy jubilálhat a 20. alkalommal tartandó Ars HUNGARICA, Nagyszeben magyar kulturális fesztiválja.
A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata november 8-án 19 órakor mutatja be legújabb produkcióját: a Leenane szépe című, fekete humorral átszőtt drámát. A premiert a Transilvania színpadon tartják.
A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium – Az Értől az Óceánig című produkciójában a Duna Művészegyüttes.
A magyar filmművészet két kiemelkedő alakja előtt tiszteleg november folyamán a kolozsvári Művész mozi.
Palocsay Zsigmond költőre, hegedűtanárra emlékeznek Kolozsváron november 5-én – közölte a szervező Györkös Mányi Albert Emlékház.
Kifejezetten nagy érdeklődés övezte az idei évben a zalánpataki falumúzeumot, ahol népes csoportok is megfordultak a nyáron, ugyanakkor az időszakosan kiállított magyar Szent Korona hiteles másolata is számos látogatót vonzott a háromszéki faluba.
Elindította a Filmtett erdélyi filmes portál a Filmtárat, amelynek célja, hogy összegyűjtse, bemutassa a fellelhető, régebbi és újabb erdélyi alkotásokat.
A legendás színházigazgató és filmrendező, Janovics Jenő alakját és a némafilmek világát idézte fel Kolozsváron Bősze Ádám zenetörténész és Palojtay János zongoraművész.