
A Kolozsvári Magyar Opera a Kivilágos kivirradtig című kabaréval búcsúztatja az évet
Fotó: Kolozsvári Magyar Opera
Kétrészes szilveszteri kabarét láthat a közönség a Kolozsvári Magyar Operában.
2024. december 30., 16:592024. december 30., 16:59
2024. december 30., 17:022024. december 30., 17:02
A Kivilágos kivirradtig című produkciót december 30-án, hétfőn 18 órától láthatja-hallhatja a nagyérdemű a Kolozsvári Magyar Operában.
Fellépnek: Ádám Éva, Antal Lívia, Balázs Borbála, Fülöp Tímea, Hary Judit, Biró Anna, Modra Noémi, Székely Zsejke, Ádám János, Gergely Arnold, Gergely Elek, Madarász Lóránt, Peti Tamás Ottó, Plesa Róbert, Rétyi Zsombor, Rigmányi István, Szabó Levente, Varga Attila, Venczel Péter, Veress László.
A produkció rendezője Gombár Annamária.

A Kolozsvári Magyar Opera Puccini-sorozatának következő darabja a Manon Lescaut című előadás, amit csütörtökön láthat a közönség. Az előadást beharangozó gondolatokat közöljük.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.
szóljon hozzá!